Beszélni kell róla

2022.09.17. 12:54

Káoszt hozott az őszödi beszéd

2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra az őszödi beszédként elhíresült hangfelvétel, amin Gyurcsány Ferenc trágárkodva bevallotta, hogy hazugsággal nyertek választást, az országot pedig a csőd szélére sodorták. Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője a Magyar Nemzetnek elmondta: azért is szükséges beszélni a tizenhat évvel ezelőtt történtekről, mert időközben felnőtt egy olyan generáció, amelynek nincs személyes élménye az akkor történtekről.

Kormányellenes tüntetők egy jelképes koporsóval 2006. szeptember 19-én, Budapesten, a Parlament épülete előtt

Forrás: AFP

Fotó: ATTILA KISBENEDEK

Ma tizenhat éve, hogy kiszivárgott Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, aminek következtében Magyarország a rendszerváltás utáni legsúlyosabb politikai válságát élte át. 

Maga a beszéd 2006. május 26-án hangzott el Balatonőszödön, ahol az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja tartott zárt ülést, nem sokkal azután, hogy a balliberális MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció megnyerte a választásokat. 

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az azt megelőző másfél év kormányzását a beszédben sokszor trágár szavakkal jellemezte, továbbá bevallotta, hogy a régi-új kormánykoalíció hazugságokkal, a valós adatok és a tervezett megszorítások eltitkolásával, lényegében csalással nyerte meg a választást, miközben az országot a csőd szélére sodorta. 

A beszéd szeptember 17-i nyilvánosságra kerülésének napján Budapesten a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetések kezdődtek, amelyeken Gyurcsány Ferenc lemondását követelték. Ennek azonban az akkori kormányfő nem tett eleget, ez pedig heteken át tartó tüntetéssorozathoz vezetett. Gyurcsány utasítására a tiltakozók és a baloldali kormány ellen tüntetők megfélemlítésére tömegesen törvénytelen rendőri erőszakot alkalmaztak Budapest utcáin: lovasrohamot vezényeltek anyák és idősek ellen, emberek szemét lőtték ki, viperával ütötték a megemlékezőket, sokszor még az étteremből is kirángatták az ott vacsorázókat. 

Olyan nagy politikai vihart keltett tizenhat évvel ezelőtt az őszödi beszéd, ami nemcsak a Gyurcsány-kormányt, hanem az egész baloldalt elsöpörte, és ma is érezteti hatását. 

 – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. 

A beszéd olyan tiltakozási hullámhoz vezetett, amit az akkori hatalom erőszakkal vert le, és ami a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legsötétebb pillanata volt. A kormány akkor valóban megsértette a jogállamiságot

 – fogalmazott Nagy Ervin. 

Azért is kell most erről beszélni, mert időközben felnőtt egy generáció, amelynek nincs személyes élménye az őszödi beszédről és a rendőrterrorról, így megvan annak a veszélye, hogy Gyurcsányék ismét becsapják a magyarokat

 – hívta fel a figyelmet az elemző.

A teljes cikket itt olvashatja el

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában