Árnyékkormány

2022.10.21. 20:28

Dobrev Klára kimondta: így nem érkezhetnek meg az uniós támogatások

Az árnyék-miniszterelnök azt sérelmezi, hogy az országgyűlés nem fogadta el a DK javaslatait - írja a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt és Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke (DK) a Vegyük vissza Budapestet! NER-telenítés címmel a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatón 2019. október 10-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor nem jogállamot, hanem a jogállam látszatát szeretné elérni, hogy ugyanott folytathassa, ahol abbahagyta. Ez nem történhet meg, így a támogatások nem érkezhetnek Magyarországra, mert nem fognak végül eljutni azokhoz, akiknek szánták

– jelentette ki mai videójában Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának árnyék-miniszterelnöke közölte,

huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőivel egyeztetett a jogállamisági eljárásról, az uniós pénzekről, az árnyékkormány szövetségi politikájáról és a NATO-bővítésről.

Gyurcsány Ferenc felesége szerint csak akkor jöhetnének meg a források, ha az Országgyűlés elfogadta volna az ő javaslataikat, melyekkel helyreállítanák a jogállamiságot Magyarországon. Ezek között az egyetlen konkrét intézkedés az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, ami Dobrev Klára szerint elengedhetetlen lenne. 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában