Törődés

2022.10.30. 13:00

Novák Katalin: a kanadai magyarok számíthatnak Magyarországra

A köztársasági elnök a Magyar örökség hónapjának záróestéjén vett részt Torontóban.

A köztársasági elnök Torontóban a Magyar örökség hónapjának záróestéjén vett részt 2022. október 29-én

Forrás: Novák Katalin Facebook oldala

A magyarokat szeretik és elismerik Kanada Ontario tartományában, az itteni magyar közösség pedig ugyanúgy számíthat Magyarországra, mint Kanadára - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton Torontóban, ahol részt vett a Magyar örökség hónapjának záróestéjén.

Novák Katalin hangsúlyozta, egyszerre lehetséges 100 százalékban magyarként és 100 százalékban kanadaiként élni, és a helyi magyar közösség tagjainak címezve szavait kijelentette, hogy 100 százalékban tartja magát a Magyarországon élő magyarok elnökének és egyben a kanadai magyarok elnökének is. Kötelességének nevezte, hogy tudjon róluk, törődjön velük és büszke legyen rájuk. Biztosította hallgatóságát arról, hogy amiként az ontariói magyarok számíthatnak a tartományra, és Kanadára, ugyanúgy számíthatnak Magyarországra és államfőjére is.

Elmondta, államfői időszakának kezdetén elkötelezte magát, hogy azért dolgozik majd, hogy a magyarokat jobban értsék és elismerjék a világban; utazásai során a nemzetközi partnereknek is szeretne egy valósághűbb képet bemutatni Magyarországról.

Megtiszteltetésnek nevezte, hogy Kanadában Ontario tartomány parlamentje úgy döntött, minden október a Magyar örökség hónapja, ami óriási tisztelet az itt élő magyar családok, egyben minden magyar, különösen 1956 hősei előtt.

Novák Katalin azt mondta, az október különleges hónap a magyarok számára, a "szabadság hónapja", amikor a magyarok ünneplik nagyszerű magyarok tetteit, akik elnyerték a világ elismerését, de a világ nem volt elég bátor ahhoz, hogy segítséget nyújtson az 1956 októberében Budapesten elkezdett forradalom befejezéséhez. "Hatvanhat évvel ezelőtt a magyaroknak elegük lett a terrorból, a marxizmus doktrínájából és az életük minden területére betolakodó zsarnokságból" - fűzte hozzá.

Kiemelte azt is, 2022 különleges év abból a szempontból, hogy a forradalom óta eltelt 66 év fele az elnyomó rezsim alatt telt, másik fele viszont már a szabadságban, és a magyarok örökre ragaszkodnak szabadságukhoz.

Nagyszerű lenne, ha a magyarok ma minden erejükkel a jövő felé fordulhatnának, és ezért is olyan drámai, hogy a szomszédságban háború dúl és a világ egészét sújtja az energiaválság - mondta a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy a "békénket ma ismét veszély fenyegeti", Európát egészében rengeti meg a Magyarország szomszédjában dúló háború, amely a régió békéjét, stabilitását és biztonságát veszélyezteti. Az Ukrajna területi integritását fenyegető háborúnak mielőbb véget kell érnie - szögezte le Novák Katalin. A XXI. század nem lehet ismét a háború évszázada Európában, amelyben Kelet és Nyugat egymás ellen fesztül, ezt nem lehet megengedni - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Novák Katalin az ünnepségen a Magyar Érdemrend kitüntetést adta át a magyar származású professzornak, az 56-os szülők gyermekeként született Radványi Lászlónak, az Ontario Rákkutató Intézet elnökének, és Michael Tibollónak Ontario tartományi kormány olasz származású tagjának, aki egyik kezdeményezője volt annak, hogy tartományi törvénybe foglalják a Magyar örökség hónapját.

Novák Katalin kanadai látogatásának első hivatalos napján, pénteken találkozott a Torontóban tartózkodó kutatóval, Karikó Katalinnal, aki csütörtökön megkapta Kanada egyik legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését a Gairdner-díjat. 

A találkozóról a köztársasági elnök a közösségi médiában többi között azt írta, jó volt hallani, hogy Karikó Katalin számára is milyen fontos a család, valamint a kutató által elért eredményekre utalva megjegyezte, "büszkék lehetünk arra, hogy egy magyar édesanya ma a követendő példa sok kislány és fiatal női kutató számára".

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában