Kiemelt támogatások

2022.10.21. 10:49

Nyugdíj: amit a baloldal elvett, a jobboldali kabinet visszaadta

A Nézőpont Intézet elemzője arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a 13. havi nyugdíj visszaépítésének szimbolikus jelentősége van, a 2010-es kormányváltást megelőzően ugyanis a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányzat nem foglalkozott a nyugdíjasok megélhetési helyzetével.

Illusztráció/Az Orbán-kormány megbecsüli az időseket

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kristo-Gothard Hunor

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben – jelentette be a minap Tállai András. A Pénzügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy mintegy másfél millióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz.

Számottevő összegek

Mint az államtitkár részletezte: a pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak pluszösszeghez. Tállai András elmondta: 

217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege. 

Felidézte, hogy a kormány már az év elején öt százalékkal emelte a nyugdíjakat. A háború, a szankciós energiaválság és az ezek nyomában járó infláció miatt a kabinet évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg, további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik. Az államtitkár arra is kitért, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően idén is jár nyugdíjprémium. A jogosultaknak ezen a címen összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár.

Megbecsülni az időseket

– Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök október 1-jén, az idősek világnapján a közösségi oldalára feltöltött videóüzeneté­ben. A kormányfő szerint a mostani nehéz időkben sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nemzeti céljainkat, amelyek közül az egyik a nyugdíjasok megbecsülése. 

Szimbolikus jelentőség

A 2010-es kormányváltást megelőzően a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormányzat nem foglalkozott a nyugdíjasok megélhetési helyzetével – szögezte le a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Rotyis Bálint. A Nézőpont Intézet elemzője kifejtette: a hibás gazdaságpolitikai döntések eredményeként nemcsak a 2009-es, illetve 2010-es nyugdíjkorrekciót vonták vissza, hanem elvették a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját is, ezzel sokakat kilátástalan anyagi körülmények közé sodorva. Az elemző emlékeztetett: 2010-et követően az Orbán-kormány garantálta, hogy a nyugdíjak értékét megőrzi, vagyis az infláció mértékének megfelelően mindig korrigálja a nyugdíjak összegét. Ezenfelül nyugdíjprémiumot is kapnak a nyugdíjasok, mindezeken túl az Orbán-kormány több esetben is Erzsébet-, illetve rezsiutalványokat juttatott a nyugdíjasoknak 2016 és 2019 között. – Aminek pedig nemcsak anyagi, hanem szimbolikus jelentősége is van, az a 13. havi nyugdíj visszaépítése – emelte ki a szakember. A Fidesz–KDNP-kormányzat vállalta, hogy amit a baloldal elvett, azt a jobboldal visszaadja. 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában