Baloldali botrány

2022.11.02. 17:25

A bűnszervezet egyik strómanját is meggyanúsították a gyömrői polgármester adócsalási ügyében

A botrányairól elhíresült Gyenes Levente letartóztatását két hónappal meghosszabbította a bíróság.

Gyenes Levente

Forrás: Gyömrő Város Önkormányzatának hivatalos Facebook-oldala

Újabb gyanúsítottja van annak a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásnak, amelynek egyik érintettje Gyömrő ellenzéki polgármestere, Gyenes Levente – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az okirat-hamisítással összefüggésbe hozott, szabadlábon védekező új gyanúsítottról azt feltételezik, hogy a bűnszervezet egyik strómanja volt. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz, az eljárásnak eddig tizenkilenc gyanúsítottja van.

Ismert, a Magyar Nemzet szeptember közepén írta meg, hogy hatósági személyek jelentek meg Gyömrő polgármesterének otthonánál. Gyenest őrizetbe vették, majd öt társával együtt harminc napra le is tartóztatta a Szombathelyi Járásbíróság. A lap úgy tudja, Gyenes letartóztatását nemrég két hónappal, nem végleges végzéssel meghosszabbították.

Gyenes Levente azután vált országosan ismert politikussá, hogy pikáns képek jelentek meg róla, ahogy egy meztelen nőről fehér port szív fel.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában