Furcsa ötlet

2022.12.14. 22:43

Európa kulturális fővárosa lenne a jelentős részben muszlimok lakta francia város

Érdekes dolog készül a Párizzsal szomszédos Saint-Denis nevű kisvárosban, amely hivatalosan is bejelentette, hogy pályázik a 2028-as év Európa kulturális fővárosa címére. Az erről szóló dokumentumokat a vezetőség a napokban nyújtja be a nyertesről döntő kulturális minisztériumhoz. A polgármester bizakodó, úgy véli, hogy a település multikulturális közössége illeszkedik a köztársasági és az európai képbe, ezért remek lehetőségeket rejt magában.

Illusztráció: Illegális bevándorlók az A1-es autópálya mellett, Párizs északi elővárosában, Saint-Denis-ben lévő táboruk kiürítésére készülnek 2020. november 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Yoan Valat

Saint-Denis pályázata azért rendhagyó, mert ez az első alkalom, hogy a francia főváros egyik külvárosa indul az említett címért. A kisváros mellett egyébként olyan francia nagyvárosok is ringbe szállnak, mint Nizza, Montpellier, Amiens, Reims, Clermont-Ferrand, Rouen és Korzika második legnagyobb városa, Bastia – írta meg a V4NA hírügynökség.

A másik, még meglepőbb dolog a pályázattal kapcsolatban az, hogy Saint-Denis-ben rendkívül magas a muszlim lakosok száma. Tavalyi adatok szerint összesen több mint 1,6 millióan élnek Seine-Saint-Denis megyében, akik közül a Le Parisien nevű lap 2020 áprilisában megjelent cikke alapján 700 ezren muszlimok. Egy olyan megye székhelyéről van tehát szó, ahol a muszlim lakosság aránya magasabb, mint 40 százalék. Ez már önmagában is óriási szám, de ha összevetjük azzal, hogy a statista.com 2021-es évre vonatkozó adatai szerint a 67 milliós franciaországi lakosság esetében 8 százalék muszlim, akkor még inkább szembetűnik az iszlám vallásúak rendkívül magas aránya a szóban forgó településen.

A pályázatról Saint-Denis polgármestere, Mathieu Hanotin beszélt a Le Journal du Dimanche nevű francia hetilapnak adott interjújában, hangsúlyozva, hogy Saint-Denis külváros, de nem is akarja magát másnak mutatni. Éppen ellenkezőleg, a város első embere szerint pont abban rejlik Saint-Denis erőssége, hogy meg akarja kérdőjelezni a periféria fogalmát, rámutatva, hogy egy külváros is esélyes lehet a megméretésben.

Hanotin kiemelte, jelentkezésük céljai közé tartozik bizonyítani, hogy a köztársasági projekt újraéleszthető Franciaországban, sőt, célkitűzésük egybecseng Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének azon iránymutatásával is, amelynek értelmében a fenntarthatóság és az esztétika alapvető értékei mindenki számára nyitottak lesznek.

Egyébként itt található a legnagyobb franciaországi stadion, a Stade de France. Arról a sportlétesítményről van szó, amelynek kapcsán 2022 nyarán nemzetközi botrány tört ki, miután a rendezők nem biztosították megfelelően a helyszínt, és teljes káosz alakult ki a labdarúgó-Bajnokok Ligája döntőjének napján. Többen megrohamozták a kapukat, és jegy nélkül bejutottak a nézőtérre, a stadionon kívül pedig bevándorlók rátámadtak a szurkolókra, többeket kifosztottak és erőszakoskodtak velük.

 

A botrány akkorára duzzadt, hogy egyben a párizsi rendőrkapitány, Didier Lallement karrierjének végét jelentette. Ami a rendbontókat illeti, a Le Figaro nevű lap a helyszínre vezényelt rendőrök elmondására alapozva arról számolt be, hogy az elkövetők javarészt a hatóságok által jól ismert bűnelkövetők, akik a környékbeli külvárosokból származnak, többek között Saint-Denis-ből is. Abból a Saint-Denis-ből, amely a 2028-as év európai kulturális fővárosa címére pályázik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában