Vagyonnyilatkozatok

2023.02.01. 08:16

Gyurcsány Ferenc 631 milliós lakásvásárlási előlegről és foglalóról számolt be

A DK elnökének nőtt a tartozása, Dobrev Kláráról semmit nem tudni.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök nyilatkozik a sajtónak, miután leadták szavazataikat a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Tavaly több száz millió forinttal nőtt Gyurcsány Ferenc tartozása, azonban egy 631 milliós lakásvásárlási előleg és foglaló is látható a politikus vagyonnyilatkozatában, amely fél évvel ezelőtt még 441 millió volt – írja a Magyar Nemzet.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének nevén továbbra is egy pápai lakás és a kötcsei birtok van. Értékpapírban tavaly májusban közel 590 millió forintja volt árfolyamértéken, ez 2022 végére 461 millió forintra apadt. Mintegy 447 millió forintot szerepeltetett lakásvásárlási foglaló és előleg címén, ez majdnem 632 millió forintra nőtt. A korábbi 42 milliós adott kölcsön – ebből 25 millió forint a DK-nak ment – már csak 13 millió. Bankhitele hatvanmillió forintról 59 millióra apadt, értékpapír-fedezetű hitele viszont 275 millióról 293 millió fölé ugrott. Utóbbit Dobrev Klárával, a feleségével közösen vette fel.

Érdekes lenne egyébként látni Dobrev Klára bevallását is, hogy az ő nevén milyen vagyonelemek vannak, ez azonban nem nyilvános.

Gyurcsány Ferenc a megelőző jövedelemnyilatkozatában szerepelteti az Altus Portfólió Kft.-t mint amitől eseti jelleggel bruttó 7,6 millió forint bevételre tett szert. A cég száz százaléka Gyurcsány Ferencé. Ezúttal mindössze annyi látszik, hogy a társaságtól havi bruttó egy- és ötmillió forint közötti összeg érkezik be hozzá. 

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hadházy zavaros nyilatkozatot adott le, Jakabnak semmije nincs

Ingatlant vásárolt – a baloldali sajtó szerint Bécsben –, valamint több mint 16 millió forintos adományt kapott Hadházy Ákos 2022-ben, de nyereséges cégéből egyetlen forintot sem vett ki – mindez a független képviselő 2023-as vagyonnyilatkozatából derült ki. Hadházynak jelentősen nőttek a tartozásai, minden autójától megszabadult. A szélsőbaloldali képviselő valamit nagyon titkolhat, mert nem részletezte, hogy az általa ügyvezetet Hadházy-Vet Kft.-nek mekkora nyeresége is volt – írja az Origo.

 

A hírportál cikke szerint Tordai Bence 2022-ben is csak a tartozását tudta növelni, míg megtakarítani nem tudott. Szabálytalanul épített budai háza továbbra is a tulajdonában van.

 

Az Origo azt is megírta, hogy jelentősen növelte a vagyonát 2022-ben Tóth Bertalan, az MSZP csúfosan megbukott elnöke. Szabó Tímea pedig a tartozását csökkentette.

 

Vagyonnyilatkozata szerint ugyan korábban sem élt nagy lábon Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke, a Nép Pártján Mozgalom vezetője, mostanra azonban úgy tűnik, semmije sincs a független országgyűlési képviselőnek – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában