Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia

A Dunán összesen hat, pénteken, szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható.

Ferenc pápa a pápamobillal érkezik a heti általános audienciára 2023. március 22-én a vatikáni Szent Péter térre

Forrás: AFP

Fotó: Andreas Solaro

Ferenc pápa április 28. és 30. közötti budapesti látogatásának minden pillanatáról beszámol a közmédia – mondta Barlay Tamás, az MTVA kiemelt szerkesztője, műsorvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Barlay Tamás Magyarország számára komoly megtiszteltetésnek nevezte, hogy a katolikus egyházfő a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) való látogatása után ismét Budapestre érkezik. Először fordul elő, hogy Ferenc pápa olyan országba látogat, amelyet korábban már felkeresett – hívta fel a figyelmet.

Ismertetése szerint a pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Dunán összesen hat, pénteken, szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható.

 

Szólt arról is, hogy Ferenc pápa érkezése előtt a Krisztus a jövőnk című ismeretterjesztő sorozat átfogóan mutatja be a pápaság történetét, Magyarország és a Szentszék kapcsolatát, valamint az egyházfő Magyarországhoz fűződő viszonyát. Ezenkívül minden hétköznap várhatók kulturális egyperces etűdök, a húsvéthétfőtől megújuló Mindennapi című műsorban Ferenc pápa gondolatai, idézetei szólítják meg a közmédia közönségét – fűzte hozzá.

Barlay Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy az MTVA vallási főszerkesztősége által a NEK előtt elindított, immár 16 ezer feliratkozóval rendelkező Bizony, Isten! elnevezésű YouTube-csatornán a tematikus tartalmak újranézhetőek.

Ferenc pápa jelen lesz a nagyhét szertartásain

Ferenc pápa a jelenlegi információk szerint szombaton elhagyja a Gemelli-klinikát, visszatér a Vatikánba, és jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain – közölte Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja pénteken.

A bíboros elmondta: már hetekkel ezelőtt úgy tervezték, hogy a húsvéti szertartásokat a bíborosi testület tagjai celebrálják, de az egyházfő jelen lesz.

A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re.

Ferenc pápa személyesen olvassa majd fel húsvétvasárnapi üzenetét, és adja az akkor szokásos Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra – mondta el Re bíboros.

Nem ez az első alkalom, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában