Kormányinfó

2023.03.23. 09:33

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra sem vesz részt a fegyverszállításban (videó)

Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és továbbra sem vesz részt a fegyverszállításokban – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. Azt is közölte, hogy a különböző, az infláció csökkentését szolgáló intézkedéseket, mint az árstop, fenntartják. Gulyás Gergely elmondta azt is: a gyermekvédelmi törvényt be kell tartatni és meg kell védeni a nemzetközi viták közepette.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (j) és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. március 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Továbbra is a legfontosabb téma az Ukrajnában zajló háború aktuális állása. Az elmúlt hetekben olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, amelyek aggodalomra adnak okot

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón – írja tudósításában a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely leszögezte: a fegyverszállításban nem veszünk részt, és életet menteni csak azonnali tűzszünettel lehet.

Hozzátette, hogy a NATO-tagállam nem avatkozik közbe, amíg nem éri támadás a szövetség területét.

Kiemelte:

Magyarország NATO-szövetség részeként teljesíti a rá háruló feladatokat, de ezt kizárólag védelmi célokból teszi.

Hozzátette: ennek keretében magas készültségű NATO-csapatot hozott létre elsőként Magyarország. 

A kormányinfót itt tudja megtekinteni: 

Közös uniós lőszerbeszerzésről tárgyalunk, amelynek keretében vásárolt lőszereket csak a magyar honvédség fogja használni, tehát Magyarország lőszerbeszerzésben részt vesz, de külföldre nem küld fegyvert

– hangsúlyozta Gulyás Gergely. 

Közölte, hogy jövő héten tárgyalja az Országgyűlés a békepárti határozatot is. Kiemelte: egy évvel ezelőtt a magyarok világos állást foglaltak a béke ügyében és a miniszter ezért most kérte a pártokat, hogy támogassák ezt a hozzáállást. A kormány szerint az a helyes magatartás, ha továbbra is a humanitárius eszközökben segítünk, befogadjuk a menekülteket.

Van eszköz Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerére

Gulyás Gergely a gyermekvédelmi törvény ellen indított per kapcsán kifejtette: 

Ismerjük Brüsszel kritikus véleményét a gyermekvédelmi törvényről. A bíróság döntését természetesen megvárják, és eddig is, miként minden alkalommal eleget tesznek a döntésnek. De ez nem változtat azon, hogy a lehető leghatékonyabban védjék meg a gyermekeket 

– mondta.

Ez a szándék változatlan a miniszter szerint, és mindig lesz eszköz arra, hogy 

Európa legerősebb, legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerét hozzák létre.

Arra, hogy a NATO hazánkat megkerülve hívta össze az Ukrajna–NATO-bizottságot, a tárcavezető úgy reagált, hogy 

ez így csak egy baráti beszélgetés lehet, ugyanis vannak döntések, amelyre csak egyhangúlag kerülhet sor.

Érdemben akár a NATO-hoz vagy az unióhoz való közeledése Ukrajnának Magyarország támogatása nélkül nem lehetséges – mondta. 

Kifejtette azt is: bízik benne, hogy a baloldali frakciók azért nem terjesztettek be módosító javaslatot a kormánypártok békepárti határozata ellen, mert mert egyetértenek vele. 

Arra, hogy a kormánypártok mikor dönthetnek a polgármesterek, főleg a főpolgármester-jelölt személyéről, a miniszter azt válaszolta: megfelelő időben.

Tanács a baloldalnak

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: a fentebb említett közös lőszerbeszerzés hét éves ciklusra szól, a részletekről később tájékoztat a Belügyminisztérium. A miniszter kiemelte a pedofil-bűncselekményekkel kapcsolatban: a nagyobb baj ott van, hogy a 14 év fölötti fiatalokat már semmi nem védi.

Azt nekem senki nem mondja, hogy normális, ha egy 40 fölötti ember egy 15 éves gyermekkel lép szexuális kapcsolatba

– hangsúlyozta Gulyás Gergely. 

A lehető leggyorsabban és teljes körűen kell feltárni ezeket a bűncselekményeket 

– mondta a tárcavezető. 

Hangsúlyozta: a baloldal az elmúlt években nem járt jól azzal, hogy a legnormálisabb módosításokat sem támogatta, mert azt a kormány terjesztette elő. Szerinte ha a baloldal ennyi vereség után a siker útjára akar lépni, akkor hajlandónak kell lenniük a választópolgároknak a véleményét figyelembe vennie. Mint mondta, ők a politikai vesztesei, ha nem így járnak el. 

Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

teljes méltatlan, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök március 15-e alkalmából talpnyalónak nevezte a Fideszre szavazókat.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány fenntartja mindazokat az intézkedéseket, ami az infláció csökkenését szolgálja. Kiemelte: az év végére el fogjuk érni, hogy egyszámjegyű legyen az infláció Magyarországon.  

Az nem vitás, hogy a különböző segítő intézkedéseket, mint az árstop, fenn kell tartani

 – tette hozzá.

Az amerikai kormány csalódottságban írt egy jelentést

Az amerikai emberi jogi jelentés kapcsán Gulyás Gergely kifejtette: az amerikai kormány csalódottságban, frusztrációból írt egy jelentést, miután feleslegesen juttattak a baloldalnak négy milliárd forintot ahhoz, hogy leváltsák a kormányt.

A dokumentumnak nincs jogi relevanciája, az állítások pedig tényszerűen valótlanok, hazugságok, és rágalomhadjárat az egész

– szögezte le. 

A bizottság nem jogszerűen jár el Magyarországgal szemben

 – szögezte le az uniós forrásokra reagálva Gulyás Gergely. 

Mint mondta, tavaly augusztusban abban állapodtak meg, hogy 17 pontban teljesítik a Európai Bizottság kérését, sőt az azt követő kéréseikkel is készen vannak. Semmilyen létező jogi alapja nincsen tehát annak, hogy csúsztassák ezeket a forrásokat – mutatott rá.

Arra, hogy miért nem sikerült még ötven százalék alá szorítani az orosz energiaimportot, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy

ami a Magyarország által vállaltakat illeti, jól állunk. Megteremtettük a lehetőségét annak, hogy hazánk más helyről is gázt szerezhessen be. A probléma ugyanakkor nem az az, hogy nincs kapacitás a csővezetékeken, hanem az, hogy nincs elegendő gáz Európában. Ezért továbbra is az orosz gáz a legbiztosabb

– húzta alá.

Kérdésre válaszolva elmondta:

 jó eséllyel még az idei év első fél évében elkészül a gyermekvédelmi törvény módosítása, szigorítása. 

A miniszter hangsúlyozta: az árstopok határidejének lejárta előtt két héttel dönt a kormány azok esetleges hosszabbításokról. 

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. március 23-án
Fotós: Soós Lajos / Forrás: MTI

A tárcavezető szerint nincs jobb megoldás, mint az embercsempészek esetében, mivel a számuk növekszik, bővíteni kell a börtönökben a férőhelyek számát.

A miniszter kiemelte: az ügyeleti rendszer átszervezését a Magyar Orvosi Kamara is támogatja.

A miniszter elmondta azt is kérdésre válaszolva: a legerősebb ellenzéki párt a DK, ezért vándorol oda egyre több baloldali politikus.  

Gulyás Gergely hangsúlyozta: mivel a történelmi Magyarországot szimbolizáló térkép önmagában nem diszkriminatív szimbólum, amelyet az MLSZ is elfogad, annak semmilyen akadálya nincs, hogy ilyen zászlókat bevigyenek a meccsekre. 

Magyarországnak járó uniós pénzek

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy 

egy nagy feltétel van, ami a blokkolja a Magyarországnak járó uniós pénzeket, az pedig az igazságszolgáltatásra, az igazságügyi reformra vonatkozik. Varga Judit igazságügyi miniszter ugyanakkor már minden részletben megállapodott az Európai Bizottság tagjaival a törvényjavaslatról.

A kormány tehát ebben a kérdésben már csak egy visszajelzésre vár

– tájékoztatott a miniszter. 

Kérdésre válaszolva a tárcavezető Dobrev Klára árnyékminiszter brit útja kapcsán kifejtette: amilyen külkapcsolatai vannak a magyar ellenzéknek, nem csoda, hogy a Keir Starmer brit árnyék-miniszterelnökkel való tárgyalást egy komoly találkozónak próbálják feltüntetni. 

Gulyás Gergely szerint a probléma inkább az, hogy a DK EP-képviselője havi hatmillió forintért azért dolgozik, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a forrásokhoz.

Gulyás Gergely szerint 

mivel az ukránok nem változtatnak az oktatási törvényen, addig nincs számukra EU- és NATO-tagság támogatás Magyarország részéről. 

A miniszter úgy fogalmazott: a probléma nem az, hogy ne építettünk volna ki olyan eszközöket, ahol jöhetne alternatív gáz, hanem ma ez a világpiacon nem biztosítható.

Ha Oroszországból nem kapunk gázt, leáll a magyar gazdaság

− fogalmazott Gulyás Gergely. 

A tárcavezető kiemelte: Magyarország szövetségese az Egyesült Államoknak, mindig is jó viszonyra törekedtünk velük, a gazdasági kapcsolataink kiválóak. Mint mondta, ehhez képest van egy olyan politikai irányzat, amely a jelenlegi magyar kormánnyal nem szimpatizál. Hozzátette: a magyar külpolitika arra törekszik, hogy legyenek olyan közös pontok, ahol tovább tudunk együttműködni, de alapvető kérdésekben nem fogjuk feladni a pozíciónkat.  

A miniszter elmondta: az ellenzék semmit nem profitál abból, hogy ha visszatartják a Magyarországnak járó uniós pénzeket. 

Ukrajna és a kárpátaljai magyarok támogatása

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány folyamatosan dönt Ukrajna, és a kárpátaljai magyarok támogatásáról. 

Mint mondta, legutóbb egy 500 millió értékű csomagot fogadtak el, amelyből kárpátaljai egyházi intézményeket, oktatási intézményeket, civil szervezeteket támogatnak. A kárpátaljai oktatási intézmények energiaellátását is 100 millió forint eszköztámogatással (generátorok, konvektorok, hőlégfúvók) is támogatják. Az éppen aktuális csomag ezt tartalmazza 

– részletezte Gulyás Gergely.

Erasmus-ügy és gyermekvédelmi törvény

Nincs eredmény az Erasmus-ügyben – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy akkor lesz eredmény, ha az Európai Bizottság visszaállítja azt a helyzetet, hogy júniustól is pályázhatnak a magyar hallgatók Erasmus-ösztöndíjra. 

A tárcavezető a gyermekvédelmi törvény kapcsán megerősítette: az uniós jogból kiindulva az oktatás egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik.

Abban nincs uniós hatáskör, hogy a szexuális felvilágosítás a szülők dolga és nem az iskoláké. Gulyás Gergely szerint ettől függetlenül hazánk számára még születhet kedvezőtlen döntés. 

Ebben az esetben viszont el kell olvasni az ítéletet, amely kijelöli azokat a kereteket is, amelyen belül egy hasonlóan szigorú, vagy még szigorúbb szabályozását tudnak elfogadni, s ez megfelel egy vélelmezett, általunk nem ismert, és reményeink szerint nem is ilyen tartalmú ítéletnek

 – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy van-e igény a kabinet vagy a frakció részéről további egyeztetésre a svéd kormánnyal, parlamenttel Svédország NATO-tagságával kapcsolatban, úgy fogalmazott: a kabinet részéről pillanatnyilag nincs.

Külföldi finanszírozások

A kérdésre, hogy hogy jogilag történt-e előrelépés annak érdekében, hogy megakadályozzák azt, hogy a jövő évi választásokon ismét külföldről finanszírozott civil szervezetek indíthassanak jelölteket, a miniszter elmondta: folyik egy ilyen munka, még két és fél hónap van az ilyen szabályok elfogadására. 

A cél az pedig az, hogy a párt törvénynek az az 1989 óta változatlan szabálya, hogy külföldről nem lehet pénzt elfogadni, minden jelölőszervezetben érvényesüljön.

A miniszter kérdésre válaszolva azt is elmondta: 

a magyar jogrend szerint nem tudnánk letartóztatni az orosz elnököt, ha belépne Magyarország területére, ugyanis Magyarország – bár tagja – nem hirdette ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) statútumát.

Az egyezmény a miniszer szerint ellentétes a magyar alkotmánnyal, amit egyébként már Áder János korábbi köztársasági elnök hivatala is többször jelzett.

Hozzátette: ő szubjektív véleménye az, hogy az elfogatóparancs nem szerencsés, mert az eszkaláció irányába visz. 

A miniszter elmondta azt is: lényeges extraprofithoz jutott Oroszország, hogy az energetikai szankciókkal felemelték az árakat. 

A tárcavezető úgy fogalmazott: jó lenne, ha az EU nem nehezítené a határvédelmet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában