Fontos feladat

2023.03.24. 15:16

Szijjártó: Magyarország kész kivenni a részét a vízzel kapcsolatos globális kihívások megoldásából (videó)

Magyarország kész kivenni a részét a vízzel kapcsolatos globális kihívások megoldásából, ezek ugyanis súlyos kockázatokat rejtenek, például újabb migrációs hullámokat is kiválthatnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

Budapest, 2023. március 23. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Patológiai Innovációs Inkubátor Kft. központjának megnyitó ünnepségén Budapesten 2023. március 23-án. Az átadással az egészségügyi innováció területén az elsõ projekt megvalósítása is kezdetét veszi, amelynek keretében mesterséges intelligencia alapú orvosi berendezést fejlesztenek a daganatos betegségek, elváltozások gyorsabb és precízebb diagnosztizálása érdekében. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Vízügyi Konferenciáját megelőzően arról számolt be, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások nagyon súlyos kockázatokat rejtenek ma a világban, robbantak ki konfliktusok a víz miatt, az elosztási viták sok esetben akár fegyveres harcokhoz is vezetnek, és a klímaváltozás erősödésével a helyzet csak súlyosbodni fog.

Ha minden úgy megy tovább, ahogy most, akkor 2050-re hárommilliárd ember fog olyan területen élni, amelyet aszályok sújtanak, 1,6 milliárdan olyan területen, amelyet árvizek sújtanak folyamatosan, és 2,2 milliárd embernek nem lesz teljes körű hozzáférése tiszta és egészséges ivóvízhez - figyelmeztetett. Hozzátette, hogy 

 

naponta körülbelül ezer gyermek hal meg szennyezett víz fogyasztása miatt.

 

Arra is kitért, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások az illegális migrációt kiváltó okok között az első helyek egyikén szerepelnek.

 

Akár az árvizek, akár a vízhez való hozzáférés korlátozottsága migrációs hullámokat indíthat el. Éppen ezért mi, magyarok, készek vagyunk rá, hogy kivegyük a részünket abból a globális küzdelemből, amely kezeli a vízzel kapcsolatos kihívásokat azért, hogy újabb tömeges illegális migrációs hullámokat tudjunk megakadályozni 

- fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Magyarországon nagyon sokat invesztáltunk abba, nagyon sok forrást költöttünk arra, hogy a magyar vízipari, vízkezelési technológiák fejlettek legyenek. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ma a vízipar és a víztechnológiák tekintetében Magyarország a világ abszolút élvonalába tartozik".

Elmondta, a világ számos pontján használnak magyar technológiákat Srí Lankától többek között Laoszon és Vietnamon keresztül Ecuadorig vagy épp a Zöld-foki Köztársaságig.

"Magyarország az elmúlt időszakban 800 millió eurónyi kötött segélyhitel-programot és nemzetközi fejlesztési programot indított el több mint egytucat országban a világon magyar vízipari technológiákra alapozva" - húzta alá.

Rámutatott, hogy hazánk jól érti a víz jelentőségét, hiszen az ország folyói általában a határokon kívül erednek, ezért fontos a hatékony, kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi vízügyi együttműködés.

A miniszter az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatójával folytatott egyeztetése kapcsán kiemelte, hogy regionális háború zajlik Ukrajnában, azonban globális hatásokkal, például töredékére esett vissza a gabonaexport a szembenálló országokból, ezért több olyan állam került szembe rendkívüli élelmezési kihívásokkal, amelyek egyébként is könnyen destabilizálódnak.

 

Ha ezek az országok tartósan élelmiszerellátási problémákkal fognak küzdeni, akkor ott az extrém ideológiák elterjedése, a terrorfenyegetettség növekedése meg fog történni, ebből fakadóan onnan az emberek elkezdenek menekülni, tehát újabb migrációs hullámokat fog mindez kiváltani 

 

- szögezte le.

Aláhúzta: ennek megelőzése érdekében Magyarország 3,5 millió dollárral járult hozzá az ukrajnai kivitel támogatását célzó programhoz, valamint Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja.

"A 25. órában vagyunk, hogy megelőzzük azt, hogy maga a háború is globális háborúvá váljon. Sajnos, látjuk a rendkívül felelőtlen nyilatkozatokat, a felelőtlen döntéseket fegyverszállításokról, a nyilatkozatokat a tűzszünet elutasításáról" - jelentette ki.

"Ez egy brutális háború, és én azt gondolom, rendkívül felelőtlen dolog az, hogy egyes nagyhatalmak elutasítják a tűzszünet lehetőségét, vagy éppen olyan fegyvereket szállítanak, amelyek közelebb visznek minket egy nukleáris konfliktus kialakulásához" - tette hozzá.

Kezelhetetlen migrációs válságokat okozhatnak a vízzel kapcsolatos kihívások

Újabb nemzetközi konfliktusok törhetnek ki és kezelhetetlen migrációs kihívások alakulhatnak ki, ha a nemzetközi közösség nem veszi komolyan a vízzel kapcsolatos globális kihívásokat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A tárcavezető az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén leszögezte, hogy az emberiség a valaha volt legösszetettebb kihívásokkal néz szembe, legyen szó a biztonság, a gazdaság vagy az egészségügy területéről.

Felszólalásában kiemelte, hogy sok súlyos kihívás természeti jelenségekhez kötődik, minden korábbinál gyakoribbak a különböző természeti katasztrófák, amelyek általában az élelmiszerhiány erősödésével is együtt járnak.

Aláhúzta, hogy ezen belül is különös figyelmet kell szentelni a vízzel kapcsolatos kihívásoknak, ugyanis a természeti katasztrófák áldozatainak mintegy 70 százaléka ezek számlájára írható.

Az előrejelzések szerint 2050-re hárommilliárd ember fog aszály sújtotta területen élni, 1,6 milliárdan olyan területen, amelyet árvizek sújtanak, de 2,2 milliárd embernek már ma is problémát okoz a tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzáférés, és napi ezer gyerek hal meg szennyezett víz fogyasztása miatt - figyelmeztetett.

"Ezek a riasztó adatok világosan mutatják, hogy a víz valódi biztonsági kockázat lesz a jövőben" - tette hozzá, kiemelve, hogy ennek nyomán fegyveres konfliktusok törhetnek ki, masszív migrációs hullámok indulhatnak.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak az utóbbi hét évben hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie a határok védelme érdekében, az érkező illegális bevándorlók gyakran erőszakosak, nem mutatnak semmifajta tiszteletet hazánk törvényei iránt

"Ez szuverenitási kérdés is, hiszen senki nem sértheti meg a határainkat vagy veheti el azon jogunkat, hogy eldöntsük, kivel akarunk együtt élni" - fogalmazott.

Majd hangsúlyozta, hogy a migráció veszélyei láthatók az Európai Unióban is, ahol minden integrációs intézkedés ellenére párhuzamos társadalmak jönnek létre, megnőtt a terrorfenyegetettség, ráadásul az emberáradatok a vírusok terjedését is felgyorsítják.

"A migráció veszélyes jelenség, amelyet meg kell állítani. Ehhez a kiváltó okokat kellene megszüntetni, és látni kell, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások a legsúlyosabb kiváltó okok között vannak" - mondta.

Tájékoztatása szerint ebből Magyarország alaposan ki is veszi a részét, egyebek mellett világszínvonalú vízipari megoldásai révén, a kormány az utóbbi években mintegy 800 millió eurónyi kötött segélyhitel-programot és nemzetközi fejlesztési programot indított tucatnyi országban a hazai technológiákra alapozva.

Ilyen beruházások indultak Vietnamban, Laoszban, Srí Lankán, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Kenyában, Ruandában, Maliban, a Zöld-foki Köztársaságban, Kenyában, Ecuadorban és Kirgizisztánban - sorolta.

A miniszter ezután felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat, illetve fontosnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az államok valóban eleget tesznek-e vállalásaiknak és kötelezettségeiknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megfelelően.

"Ha nem vesszük komolyan a vízzel kapcsolatos kihívásokat a jövőben, akkor újabb nemzetközi konfliktusok fognak kitörni, emberek milliói fognak útnak indulni, ami kezelhetetlen migrációs kihívásokat jelent számunkra. Sokkal jobb lenne ezt megelőzni, Magyarország készen áll ehhez hozzájárulni" - összegzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában