Török-szíriai földrengés

2023.03.23. 12:37

Újabb utórengés rázta meg Dél-Törökországot

Csütörtökön 5,3-as erősségű utórengés rázta meg a dél-törökországi Kahramanmaras tartományt, amely február 6-án két nagyon erős, hatalmas pusztítást eredményező földrengés központja volt - jelentette az NTV török hírtelevízió a török katasztrófavédelem (AFAD) közleményére hivatkozva.

Felesége és gyermekei sírhantjánál gyászol egy férfi a törökországi Kahramanmarasban 2023. március 5-én, egy hónappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,7-es és 7,6-es erősségű két földrengés után

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Sedat Suna

A beszámoló szerint a mostani földrengés fészke a tartomány Göksun körzetében volt 7 kilométer mélyen.

Az utórengés, amelyet a környező tartományokban is érezni lehetett, ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben.

Az AFAD elnöke, Yunus Sezer azt mondta, hogy a földmozgást követően nem keletkeztek újabb károk.

A február 6-i törökországi földrengések még Szíria északnyugati részén is emberek ezreinek életét követelték. Törökországban legkevesebb 50 ezren haltak meg a természeti csapás következtében, miközben milliók hagyták el a térséget, vagy váltak földönfutóvá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában