Ukrán válság

2023.03.24. 06:13

Hadifoglyok önkényes kivégzésével vádol az ENSZ ukránokat és oroszokat

Címkék#háború

394. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, az Origo, a Magyar Nemzet és a Mandiner híreiből válogatunk.

Ukrán katonák Sztugna harckocsielhárító irányítottrakéta-kilövő rendszert állítanak fel egységüknek az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut térségében lévő állásukban 2023. március 17-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Roman Csop

Hadifoglyok önkényes kivégzésével vádol az ENSZ ukránokat és oroszokat

Az ENSZ azzal vádolta meg pénteken, kijevi sajtótájékoztatóján az ukrán és az orosz hadsereget, hogy számos hadifoglyot önkényesen kivégeztek, illetve foglyokat bántalmaztak.

Mélyen aggaszt bennünket, hogy a harcokon kívül önkényesen kivégeztek huszonöt orosz, illetve tizenöt ukrán hadifoglyot

 - jelentette ki Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője.

 

Matilda Bogner szerint az ENSZ dokumentálta az oroszoknak az ukrán fegyveres erők által történt kivégzését, amelyeket "gyakran közvetlenül azután hajtottak végre, hogy elfogták őket a harcmezőn".

 

Az ENSZ-nek öt, Kijev által lefolytatott vizsgálatról van tudomása, amelyekben huszonkét áldozat érintett, de "nincs olyan értesülésünk, amely szerint bármilyen eljárás indult volna e bűnök elkövetői ellen" - tette hozzá.

Matilda Bogner hozzátette, hogy 

 

"a röviddel a harctéren az orosz katonák által történt elfogásuk után kivégzett tizenöt ukrán katona közül tizenegy esetben a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai voltak az elkövetők.

 

Az ukrajnai orosz invázió 2022. február 24-i kezdete óta Kijev és Moszkva kölcsönösen hadifoglyok bántalmazásával vádolja egymást, ami háborús bűncselekmény.

A pénteken közzétett jelentésében az ENSZ emberi jogi megfigyelő missziója közölte, hogy az ukrán haderő tagjai halálveszélynek, színlelt kivégzéseknek és nemi erőszaknak tettek ki orosz katonákat.

"Egyes esetekben tisztek hadifoglyokat vertek, és azt mondták nekik, hogy ezt "Bucsáért kapják" - közölte a misszió, a Kijev melletti városra utalva, ahol atrocitások elkövetésével vádolták meg az orosz hadsereget.

"A kihallgatás előtt figyelmeztetésként egy véres fejszét mutattak nekem" - jelentette ki a jelentés által idézett egyik orosz hadifogoly, akit állítása szerint árammal kínoztak meg.

A jelentés bírálta az orosz hadsereg kezén lévő ukrán hadifoglyok által elszenvedett bántalmazásokat - kínzást, az orvosi ellátás esetenként halált okozó megtagadását, nemi erőszakot, az ivóvíz és a táplálék megtagadását.

Az ukrán hadifoglyokat állításuk szerint megkínozták és más módon bántalmazták, hogy így jussanak információkhoz, illetve büntessék őket. Azt mondták, hogy lapáttal ütötték őket, megkéselték, elektromos sokkolásnak tették ki és fojtogatták őket.

"Egyesek fogakat vagy ujjakat veszítettek el, eltörték a bordájukat, az ujjaikat vagy betörték az orrukat" - olvasható a jelentésben.

"Nem elégedtek meg azzal, hogy megverjenek, megtörtek bennünket. A kezüket, lábukat, gumibotot és sokkolót használtak. Egyes hadifoglyoknak eltörték a karját vagy a lábát" - közölte a jelentés által idézett férfi.

 

Március elején egy feltételezett ukrán hadifogoly orosz katonák általi kivégzését bemutató videó váltott ki megdöbbenést Ukrajnában.

 

Novemberben a Kreml fejezte ki felháborodását két videó miatt, amelyeken mintegy tíz feltételezett orosz hadifoglyot végeztek ki, akik röviddel azelőtt adták meg magukat az ukrán erőknek.

Újabb ukrán katonák holttestét szállították vissza Ukrajnába

További 83 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába pénteken az orosz erők által megszállt területekről 

- közölte az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán tárca.

A holttestek átszállítása a reintegrációs minisztérium alá tartozó eltűnt személyekért felelős hivatal közreműködésével, a bűnüldöző szervekkel együttműködve történt - írta a tárca közleményében.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a minisztérium korábbi közlése szerint március 3-ig Ukrajnába 1426 katona holtteste került vissza.

A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordináló parancsnokság közben arról tájékoztatott, hogy 

Ukrajna egyoldalúan átadta Oroszországnak az összes, szállítható állapotban levő súlyosan sérült, illetve súlyos beteg orosz foglyot. 

A közlemény szerint ezt Kijev a genfi egyezmény vonatkozó cikkelyei alapján, és a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve tette meg. Ebben az esetben nem hadifogolycsere történt, hanem a súlyosan sebesült foglyok feltétel nélküli, a nemzetközi humanitárius jog által előírt hazaszállítása - közölte a parancsnokság. Azt nem hozták nyilvánosságra, hány foglyot adtak át Oroszországnak.

Ugyanakkor az agresszor állam a nemzetközi normákat szisztematikusan figyelmen kívül hagyva továbbra is többezer ukrán állampolgárt tart fogságban, köztük súlyos betegeket és sebesülteket, civileket, gyerekeket és nőket, időseket, valamint olyanokat, akik az orosz invázió kezdete előtt fogságba estek. Az állampolgárok ezen kategóriáit a nemzetközi humanitárius jog értelmében minden feltétel nélkül haza kell juttatni Ukrajnába. Ennek ellenére Oroszország azt is megtagadja a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága képviselőinek, hogy a fogvatartottakhoz eljussanak, nem biztosítja a foglyoknak a kapcsolatot a hozzátartozóikkal, a megfelelő táplálkozást, az orvosi ellátást, szándékosan embertelen körülményeket teremt nekik a fogságban 

- tette hozzá a parancsnokság. Hangsúlyozta: "Ukrajna felszólítja a világközösséget, hogy fokozza a nyomást az agresszor államra annak érdekében, hogy Oroszországot a nemzetközi humanitárius jog betartására kényszerítse, és Ukrajna minden jogellenesen fogva tartott állampolgára kiszabaduljon a fogságból".

Az északkeleti Szumi megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy péntekre virradó éjjel orosz légitámadás érte a régiót, aminek következtében Bilopillja településen két helyi lakos életét vesztette.

Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy Krivij Rih városát az éjjel orosz erők iráni gyártású Sahíd önmegsemmisítő drónokkal támadták, öt drón becsapódott, de személyi sérülés nem történt.

Az ukrán déli műveleti parancsokság arról számolt be, hogy a déli Odessza megyét orosz Szu-35-ös vadászgépek lőtték rakétákkal, az ukrán légvédelem két H-59-es "levegő-föld" rakétát megsemmisített. Áldozatokról nem érkezett hír.

Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentése szerint az elmúlt nap során mintegy 1020-szal 169 170-re nőtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége. Az ukrán erők egyebek mellett megsemmisítettek négy harckocsit, nyolc tüzérségi, és három légvédelmi rendszert. A háború tavaly februári kezdete óta Oroszország 3574 harckocsit, 2616 tüzérségi és 276 légvédelmi fegyvert veszített.

Medvegyev: Oroszország nem akar közvetlen konfliktust a NATO-val

Oroszország nem akar közvetlen konfliktusba lépni a NATO-val, és az az érdeke, hogy tárgyalások útján oldja meg az ukrajnai válságot - jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök.

A VKontaktye orosz közösségi hálózat felhasználói és újságírók kérdéseire válaszolva a politikus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy 

 

bármilyen ukrán kísérlet a Krím félsziget visszavételére alapot szolgáltatna Oroszországnak "bármilyen fegyver" bevetésére.

 

"Az állam egy részének elszakítására irányuló bármilyen kísérlet az állam létezésének megsértése" - mondta. "Eléggé nyilvánvaló, hogy ez felhatalmaz bármilyen fegyver bevetésére, beleértve azokat, amelyeket a nukleáris doktrína előír. Remélem, hogy az óceánon túli »barátaink« megértik ezt" - figyelmeztetett.

Azt is kijelentette, hogy a külföldi fegyverekkel együtt a velük Ukrajnába érkező szakértők is az orosz hadsereg számára legitim célpontokká válnak, amelyeket el kell pusztítani.

Meg kell érteniük, ha egy amerikai vagy lengyel katonát találunk ott, meg kell ölnünk

 - mondta.

 

Az orosz politikus szerint a külföldi országoktól kapott katonai segítség nélkül Kijev csak néhány napig tartana ki, száz százalékban függ ettől a segítségtől.

 

Leszögezte: az orosz erők akár Kijevig vagy Lvivig (Lemberg) előrenyomulhatnak Ukrajnában, "hogy kiirtsák a fertőzést".

Kijelentette, hogy Kijev teljes egészében külföldi pénzből él. Feltette a kérdést, mi történik, ha véget érnek a harci cselekmények? 

Ukrajnában nemcsak csőd van, hanem teljes egészében külföldi eszközökből élnek, ez egy nem létező állam. (...) Nem tudom, fogják-e őket majd tovább támogatni

- mondta.

Ukrajna esetleges európai uniós tagságát Dmitrij Medvegyev "százszázalékos hazugságnak" nevezte. "Kinek kellenek így? Csak azért mondják, hogy megnyugtassák az embereket és a kijevi klikket" - tette hozzá.

Medvegyev figyelmeztetett: az orosz és az amerikai hadsereg közötti összecsapás következményei borzalmasak lennének. Mint mondta, egy ilyen háborúnak nem lenne győztese.

Többen meghaltak orosz támadásban a kelet-ukrajnai Donyeck megyében

Orosz légicsapás érte péntekre virradóra a kelet-ukrajnai donyecki régióban lévő Konsztantyinivka városát, öt ember, három nő és két férfi meghalt - közölte az ukrán katasztrófavédelem a Telegramon.

A Bahmuttól 20 kilométerre nyugatra történt támadás olyan épületet ért, amelyben humanitárius befogadóközpont is működött - tették hozzá a bejelentésben.

Az ukrán főügyészség szerint a támadást Sz-300-as légvédelmi irányított rakétával követték el.

Ugyancsak péntek reggel tüzérségi támadás érte a dél-ukrajnai Herszon megye Bilozerka nevű faluját, egy ember meghalt, négyen megsebesültek.

Az ukrán hadsereg sajtóosztálya pénteken azt közölte a Telegramon, hogy egy nap leforgása alatt az orosz támadásoknak legkevesebb 9 civil áldozatuk volt, és 26-an megsebesültek.

Szankciók és élelmezésbiztonság

Az EU vezetői csütörtökön tárgyaltak António Guterres ENSZ-főtitkárral a globális élelmezésbiztonságról és az Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt bevezetett szankciókról. Guterres részvétele az EU-csúcson napokkal azután történt, hogy az ENSZ és Törökország megújította az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli biztonságos exportjáról szóló megállapodást, amely kulcsfontosságú a globális élelmiszerválság leküzdésében.

Finnország újabb tankokat ad át Ukrajnának

A finn védelmi minisztérium új, 161 millió eurós katonai támogatási csomagot jelentett be Ukrajnának, beleértve három további Leopard 2 tank biztosítását. Az ország már ígéretet tett arra, hogy a német gyártmányú harckocsik közül hármat küld Ukrajnába, a legutóbbi bejelentés szerint hatra nő a tankok száma.

Finnország finanszírozni fogja a harckocsik karbantartását és a személyzet kiképzését – közölte a védelmi minisztérium. Nehézfegyvereket és lőszereket is küldenek Kijevbe az orosz invázió elleni harcra.

Antti Kaikkonen védelmi miniszter azt mondta: Továbbra is törekszünk arra, hogy támogassuk Ukrajnát az invázió visszaszorításában.

Ír kormányfő: Putyin ott fog megállni, ahol mi megállítjuk

Leo Varadkar ír miniszterelnök azt mondta, hogy Ukrajnában addig nem lesz béke, amíg Oroszország katonai céljai kudarcot nem vallanak, és sürgette a nyugati országokat, hogy fokozzák Kijev katonai támogatását.

Varadkar az EU-vezetők brüsszeli csúcstalálkozója előtti beszédében kijelentette, hogy az európai országoknak növelniük kell Ukrajna lőszerellátását, és biztosítaniuk kell, hogy Oroszország erőfeszítései a terület elfoglalására és az ukrán kormány megdöntésére kudarcot valljanak.

Írország katonai semlegessége miatt nem nyújt katonai segélyt Kijevnek, de nem halálos felszereléseket adott, például orvosi eszközöket, védőfelszerelést és üzemanyagot.

Varadkar bírálta az Oroszországot és Vlagyimir Putyin elnököt megbékítő múltbeli sikertelen kísérleteket is. "Putyinnak megengedték, hogy elfoglalja Grúzia egy részét, majd elfoglalta a Krímet. Az emberek gyakran felteszik a kérdést: hol fog megállni Putyin? Putyin ott fog megállni, ahol mi megállítjuk!" - tette hozzá.

Az ír kormányfő nem hiszi, hogy lehetséges a béke, amíg nem világos Oroszország számára, hogy a katonai céljai Ukrajnában kudarcot vallottak.

Egy tilalmat feloldott, de egy másikat életben hagyott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) megszavazta az Orosz Atlétikai Szövetség (RusAF) nyolcéves eltiltásának megszüntetését – az ukrajnai háború miatt azonban továbbra is eltiltják az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyzésétől.

A RusAF-ot 2015-ben kitiltották a nemzetközi versenyekről az edzők, orvosok és tisztségviselők által eltitkolt, államilag támogatott doppingolás miatt. A tilalom azért maradt fenn, mert Oroszország nem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Rune Andersen, a World Athletics orosz munkacsoportjának vezetője azonban tavaly novemberben kijelentette, hogy elégedett az "új vezetési kultúrával és a doppingellenes zéró toleranciával az egész szervezetben".

Bár a WA Tanácsa most megszavazta a felfüggesztés feloldását, Lord Sebastian Coe elnök azt mondta, hogy az orosz és fehérorosz sportolók „a belátható jövőben" nem versenyezhetnek Oroszország ukrajnai inváziója miatt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megnyitotta a lehetőséget, hogy a két ország sportolói semlegesként ott lehessenek a jövő évi párizsi olimpián. A mostani döntéssel valószínűtlennek tűnik, hogy ez a kedvezmény az atlétákra is vonatkozhatna.

Putyint meghívták a dél-afrikai BRICS-csúcsra

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter megerősítette, hogy Vlagyimir Putyint meghívták a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság gazdasági szövetsége) csúcstalálkozójára, amelynek idén augusztusban Durban ad otthont.
Az orosz vezető ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a múlt héten elfogatóparancsot adott ki, háborús bűnökkel vádolva. A döntés jogilag arra kötelezi a Nemzetközi Büntetőbíróság 123 tagállamát, hogy letartóztassák Putyint, ha a földjükre lép, és átszállítsák a hollandiai Hágába, ahol a bíróság ülésezik. Dél-Afrika az ICC egyik tagállama.
Pandor asszony azt mondta, hogy a kabinetnek a lehető leghamarabb el kell döntenie, hogyan reagáljanak az eseményekre.
A hét elején Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök szóvivője azt mondta, hogy az ország tisztában van az elfogatóparancsra vonatkozó jogi kötelezettségével, és "továbbra is együttműködik a különböző érintettekkel".
Egyelőre nem világos, hogy Putyin elfogadja-e a meghívást a csúcstalálkozóra.

Már nem figyel Ukrajnára a Wagner főnöke?

Egy jelentés szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldoscsoport alapítója eltereli figyelmét az ukrajnai háborúról.
A félkatonai csoport vezetője a fegyvereseinek a konfliktusban játszott szerepe miatt került előtérbe, de a Bloomberg olyan forrásokra hivatkozott, akik ismerik az ügyet, és azt mondták, hogy a magas rangú orosz katonai vezetőkkel való szembekerülése váltotta ki a változást.
Állítólagosan azt mondta Prigozsin, hogy ismét Afrikára fordítja a figyelmét. A Wagner-zsoldosok továbbra is jelen vannak olyan országokban, mint Szudán, a Közép-afrikai Köztársaság és Mali.

Az ukrán ellentámadást nem korlátozza az idő

Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára szerint Ukrajna nem szabhat határidőt az ellentámadásra. Kijev régóta hangoztatta, hogy az idén valamikor jelentős ellentámadást tervez az újonnan szállított nyugati fegyverek felhasználásával.
Ezen a héten Petr Pavel, cseh köztársasági elnök, aki egyben NATO-tábornok is volt, kijelentette, hogy úgy véli, Ukrajnának csak egy kísérlete van egy jelentős ellentámadás megindítására, és ennek "néhány hónapon belül" meg kell történnie. "Ha úgy dönt, hogy jelentős ellentámadást indít, és ez kudarcot vall, rendkívül nehéz lesz forrást szerezni a következőre" - mondta a Rzeczpospolita lengyel lapnak adott interjújában.

Videón, ahogy a szlovák MiG-ek Ukrajnába indultak

Szlovákia leszállította az általa Ukrajnának ígért 13 MiG-29-es repülőgépből az első négyet, a többit a következő hetekben indítják útnak.

Szlovákia volt a második NATO-tagállam, amelyik vadászgépeket ígért Ukrajnának, miután Lengyelország bejelentette, hogy küld egy tételt a volt szovjet harci repülőgépekből.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a harci repülőgépek szállítását a tavaszra Ukrajnába érkező madarakhoz hasonlította.

A Szlovákiából történő elindulás folyamatát bemutató videót a szlovák fegyveres erők tették közzé. A gépeket ukrán pilóták vitték új szolgálati helyükre.

Ukrajnai képviseletet nyit a Nemzetközi Büntetőbíróság

Az ukrán elnök bejelentette, hogy megállapodást írtak alá a Nemzetközi Büntetőbíróság ukrajnai képviseletének megnyitásáról.

"Ez a lépés lehetővé teszi, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás még aktívabban kivizsgálja az orosz hadsereg ukrán földön elkövetett bűneit. Köszönettel tartozom a Nemzetközi Büntetőbíróság teljes csapatának, a Legfőbb Ügyészségnek, partnereinknek, mindenkinek, aki segíti a nemzetközi igazságszolgáltatás munkáját, az Ukrajna és az ukránok elleni orosz bűncselekmények kivizsgálását" - mondta Volodimir Zelenszkij.

Mégsem hagyták el teljesen Herszont az orosz fegyveresek

Az ukrán hadsereg szerint az orosz megszállók továbbra is a dél-herszoni régió egyik városában maradtak, visszavonva egy szerdai jelentést. Az ukrán fegyveres erők vezérkara korábban arról számolt be, hogy az összes orosz erő elhagyta Nova Kahovka városát. Azt állították, hogy az orosz katonák távozásukkor értékeket, ruhákat és mobiltelefonokat vittek el a házakból.

Az ukrán vezérkar azt mondta, hogy az előző jelentést "a rendelkezésre álló adatok nem megfelelő felhasználása miatt hozták nyilvánosságra", de további részleteket nem közöltek.

Nova Kahovka stratégiai jelentőségű, mivel itt található egy gát, amely az oroszok által megszállt Krím régió vízellátását szabályozza. Novemberben felvételek jelentek meg a gátat sújtó hatalmas robbanásról – Ukrajna és Oroszország egymást hibáztatta az ágyúzásért.

Két orosz rakétát lőttek le Ukrajna felett

Az ukrán védelmi minisztérium Twitteren közölte, hogy lelőttek két orosz Kh-59 irányított cirkálórakétát. Ez azt követően történt, hogy kedd este három ember megsérült egy kolostor elleni orosz rakétatámadásban Odesszában.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt mondta, hogy a támadás során négy rakétából kettőt lőttek le.

Erősebb fegyvereket kér Ukrajna

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén videókapcsolaton keresztül szólalt fel az ukrán elnök. Éjszakai videójában úgy foglalta össze a beszédét, hogy abban megköszönte a partnerországok támogatását, de megjegyzett olyan dolgokat is, amelyek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy felgyorsítsák a területek felszabadítását, és elérjék a háború végét.

"Hatékonyabb, nagy hatótávolságú fegyverekre és modern repülőgépekre van szükségünk, amivel kapcsolatban még mindig látunk némi késést partnereink döntéseiben. Az is fontos, hogy aktívabban elmozduljunk az Oroszország elleni terrorizmus miatti új és erősebb szankciók irányába, és új lépések történjenek Ukrajnának az Európai Unió struktúráival való integrációjában. Biztos vagyok benne: a partnerek meghallották Ukrajna álláspontját" - mondta Volodimir Zelenszkij.

Még az elpusztított falvakba is visszatérnek az emberek

Herszonban járva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt tapasztalta, hogy a régió szabad területén több mint 50 falut szinte teljesen elpusztítottak az oroszok. A falvakban helyenként az épületek több mint 90%-a romos. De még az ilyen falvakba is visszatérnek az emberek, és ez a bizonyíték arra, hogy az élet még mindig uralkodik.

"Hálás vagyok mindenkinek, aki segít az oroszok utáni élet normalizálásában. Mindenkinek, aki ilyen nehéz területeken is tovább dolgozik és munkát ad, mindenkinek, aki segíti katonáinkat" - mondta éjszakai videójában az ukrán elnök.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. március 23-án az ukrán-magyar határszakaszon 5161 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4913 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 67 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Az ukrajnai háború elől 2023. március 23-án 38 ember, köztük 9 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a rendőrség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában