Bizonytalanság

2023.04.12. 06:35

Egyelőre csak visszafogottan kezdődik az MSZP-s Tüttő Kata EP-kampánya

Az MSZP EP-listavezetőjéről csak ősszel születhet hivatalos döntés – értesült szocialista forrásokból a Magyar Nemzet.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a felújított Budavári Sikló átadásán a Clark Ádám téren 2022. február 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Mint az a bejelentések alapján már tudható, a Momentum EP-listavezetője Donáth Anna, a Párbeszédé Jávor Benedek, a DK-é pedig Dobrev Klára lesz, a mára csupán egyszázalékos támogatottsággal bíró MSZP a mai napig nem nevezte meg hivatalosan a sajátját. 

Hacsak nem történik valami extrém esemény, előre nem látható szörnyűség, Tüttő Kata vezeti majd az MSZP EP-listáját

– fogalmaztak a Magyar Nemzet kérdésére szocialista forrásaik, ezzel megerősítve a februárban felröppent híreket. Szavaikból ugyanakkor kiderült az is, hogy az MSZP alapszabálya szerinti procedúrák miatt legkorábban csak ősszel, de lehet, hogy csak télen születhet hivatalos döntés Tüttő listavezetőségéről, aki nem mellesleg 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között. 

Ez azért fontos, mert a két poszt összeférhetetlen, az EP- és az önkormányzati választásokat viszont egy napon tartják jövőre.

 A lap forrásai szerint azonban Tüttő Kata listavezetői bemutatása, tulajdonképpen kampánya már most május 1-jén elkezdődik, igaz, nem teljes erőbedobással. 

A pártban ezt azzal magyarázták, hogy Dobrev Klára és Donáth Anna már most is olyan erős kampányt folytat – ráadásul Gyurcsány Ferenc felesége vállaltan miniszterelnök-jelöltit is –, hogy azokkal jelenleg nem érdemes felvenni a versenyt, az MSZP ezért csak a hivatalos döntés után, ősszel gyújtaná be a rakétákat a maga részéről.

Úgy tudni, hogy mivel az EP-választáson nem lesz teljes baloldali összefogás, így közös lista sem, az MSZP önállóan, saját arculattal és üzenetekkel vág neki a megméretésnek. Azt azonban több forrás is elképzelhetőnek nevezte, hogy ha más pártokkal nem is, civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködhetnek majd a – jelen állás szerint – Tüttő Kata melletti kampányban. Arról ugyanis, hogy a párt kiket szerepeltetne még az EP-listáján, egyelőre szó sincs. 

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában