Remek lehetőség

2023.05.06. 08:10

Ismét meghirdetik a Magyar szemmel című fotópályázatot

Ismét meghirdetik a Magyar szemmel című fotópályázatot, a felhívásra a világ bármely tájáról lehet jelentkezni - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.

A Magyar szemmel című fotópályázat képeiből összeállított kültéri kiállítás az Összetartozás Emlékhelye mellett a nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Mint írták, anyák napja közeledtével három témában – anyaföld, anyanyelv és anyaszív – teszik közzé a pályázatot, amely az államtitkárság idei tematikus éve, a 2023 a gondoskodó nemzet éve programsorozatának részét képezi.

Jelentkezni a világ bármely tájáról, a Kárpát-medencéből és a diaszpórából egyaránt lehet 

– hívták fel a figyelmet, megjegyezve, hogy az idén rajzpályázattal is kiegészül a felhívás a 14 éven aluli gyerekek számára, akik az anyaszív kategóriában pályázhatnak.

A részletekről közölték: az anyaföld téma célja a szülőföld bemutatása, ebben a kategóriában a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarsága által lakott "lenyűgöző tájakat, magyarságunk kulturális örökségeit" ábrázoló fotókat küldhetnek a pályázók. Az anyanyelv témában olyan alkotásokat várnak, amelyek középpontjában "legfontosabb kulturális kincsünk", az anyanyelvünk szépsége, sokszínűsége, fontossága áll. Az anyaszív kategóriában pedig az anyai szeretet, odafigyelés és támogatás sokszínűségével, szépségével kapcsolatos fotókat és rajzokat várják.

A fényképek és rajzok beküldési határideje 2023. május 29. – írta az államtitkárság, hozzátéve, a legjobb fotók és rajzok készítői értékes nyereményekben részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában