Megállapodás

2023.05.16. 19:00

Navracsics Tibor: Magyarország minden vitás kérdésben igyekszik megállapodni az Európai Bizottsággal

Közel állunk a megállapodáshoz, Magyarország a helyreállítást és az ellenállóképesség javítását célzó uniós alap lehívását akadályozó minden vitás kérdésben igyekszik megállapodni az Európai Bizottsággal - jelentette ki a területfejlesztési miniszter Brüsszelben kedden.

MW

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Navracsics Tibor, aki Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélést, magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: a magyar kormány nem adta fel, hogy az Európai Bizottság által megkövetelt mérföldköveket teljesítse, és ezáltal hozzájusson az uniós forrásokhoz.

Már teljesültek azok a célok, amelyek arra irányultak, hogy Magyarország ne veszítsen uniós forrást. A jelenleg folyó tárgyalások pedig arra irányulnak, hogy Magyarország időarányosan, mihamarabb hozzájusson az uniós alap forrásaihoz

– közölte.

A miniszter a közérdekű alapítványok ügyével kapcsolatban azt mondta, pontosabb meghatározásra van szükség arra vonatkozóan, melyek az összeférhetetlen pozíciók a kuratóriumi tagsággal kapcsolatban. A tárgyalás most az összeférhetetlenség közigazgatási pozíciókra vonatkozó részére összpontosít – közölte.

Tájékoztatása szerint a kuratóriumi tagsággal összefüggően arról folynak még tárgyalások, hogy egy új tag milyen eljárás során kerülhet be a kuratóriumba. A tárgyalófelek abban próbálnak megegyezni, hogy egy olyan átlátható eljárási rend lépjen életbe, amelynek során különböző alkalmassági kritériumok érvényesülnek - mondta.

Igyekszünk rövidre zárni a tárgyalásokat, hiszen az egyetemek vonatkozásában az Erasmus oktatási program 2024 második féléves időszakától kezdődő finanszírozása miatt lassan meg kell állapodnunk

– fogalmazott.

Közölte: az Európai Bizottság megerősítette, az unió Horizont Európa kutatásokat és innovációt támogató programjára továbbra is pályázhatnak a magyarországi alapítványi egyetemek is. 

Feltételesen értékelik ezeket a pályázatokat, ami azt jelenti, hogy ezek az egyetemek most nem kapcsolódhatnak be a programba. Amint a problémák megoldódnak, ezek az egyetemek azonnal és visszamenő hatállyal bekapcsolódhatnak a programokba - tájékoztatott.

Kérdésre válaszolva a miniszter közölte, az akadémiai szabadság kérdése érintőlegesen szóba kerül az alapítványi egyetemekkel kapcsolatos megbeszéléseken. Ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós bizottság észrevételeinek jelentős része a szenátus és a kuratórium közötti kapcsolatra vonatkozik. Ez a pont is megoldható lesz, ez önmagában nem lesz akadálya a megegyezésnek – tette hozzá Navracsics Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában