Demonstráció

2023.05.22. 16:40

Nyomozást rendelt el az ügyészség a pénteki, erőszakos tüntetés miatt

Az ügyészség vizsgálatot indított a pénteki, erőszakba torkollt diáktüntetéssel összefüggésben – értesült a Magyar Nemzet.

MW

A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja és rendőrök a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A pénteki diáktüntetést követően a néhány száz főből álló agresszív tömeg a Fidesz-székház felé vette az irányt, majd zászlórúddal szurkálták, illetve fémtárgyakkal dobálták a rendőröket.

A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja és rendőrök a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) néhány órával később sajtótájékoztatót tartott a történtekkel kapcsolatban. Fülöp Gergely alezredes elmondta, hogy az Oktogonon véget érő bejelentett gyűlés után a tüntetők egy csoportja elindult a Lendvay utca irányába, miközben provokálni kezdték a rendőröket, szavakkal, majd tettekkel is – írja a Magyar Nemzet.

Először még csak papírrepülőket dobáltak, majd előkerült többek között teli sörösdoboz, valamint fém termosz és vas csavar is. Emellett horgászbottal és törött zászlórúddal is szurkálták a rendőröket.

Az alezredes úgy vélekedett, hogy az egyre inkább agresszívabbá váló támadások jogossá tették volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását, a rendőrök viszont óriási türelemről tettek tanúbizonyságot, és inkább testi erővel tartották vissza a tömeget.

Az egyes ellenzéki portálokon terjedő fokozott rendőri intézkedésekről szóló hírekkel kapcsolatban az alezredes kifejtette, hogy a kollégái a lehető leghumánusabban, jogszerűen jártak el.

Az események során összesen négy embert kellett kiemelniük a tömegből, őket viszont a saját testi épségük védelmében húzták be a sorfal mögé, mivel nekipréselte őket a tömeg a rendőrsorfalnak. Ellenben két embert elfogtak, akik füstgyertyát is dobtak a rendőrök közé.

A Magyar Nemzet megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt közölte, hogy az alárendeltségükbe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást. 

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában