2025.05.28. 09:00
Rengeteg rászoruló gyermek digitális felzárkózását segítik a Kapaszkodó 2.0 programban (videó)
A mostani tanévben 33 millió forinttal 150 gyermek digitális felzárkóztatását és pályaorientációját támogatja az E.ON Hungária Csoport az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 programjában, a gyermekek esélyteremtését robotok és űrhajósok is segítették – közölte az energiaszolgáltató társaság kedden az MTI-vel.
Az írták: az országos program célja, hogy a hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekek ne maradjanak le társaiktól, nehéz élethelyzetük minél kevésbé befolyásolja kedvezőtlenül iskolai teljesítményüket és későbbi lehetőségeiket a munkavállalás terén.

Fotó: killa1 / Forrás: Shutterstock
A tájékoztatás szerint a programsorozat záróeseményét kedden a Somogy vármegyei Kastélyosdombón, egy közös élménynapon tartották, ahol a gyerekek interaktív játékokon keresztül próbálhatták ki a tanévben tanultakat. Az idei téma az űrutazás volt, és azt a Nemzetközi Űrállomásra induló magyar űrhajósok ihlették. A gyerekek a HUNOR programban részt vevő űrhajósoktól kaptak inspiráló videóüzenetet.
A Kapaszkodó 2.0 program segíti a gyermekek jövőbeni boldogulását
A közlemény idézte az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettesét, Jamniczky Zsoltot, aki elmondta:
a Kapaszkodó 2.0 program támogatásával az a céljuk, hogy a világ kapuit a nehezebb sorsú gyerekek is kinyithassák, így biztosítják számukra, hogy fejleszthessék digitális készségeiket, ami ma már kulcsfontosságú a jövőjük szempontjából.
A Kapaszkodó 2.0 program 2020-as indulása óta 22 intézményben 1300 hátrányos helyzetű gyermeket készített fel a jövő kihívásaira – ismertették közleményükben, amelyben idézték az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatóját is, aki szerint ahhoz, hogy a gyerekek messzire jussanak, először esélyt kell adni nekik az elinduláshoz.
Lehel László kiemelte: a Kapaszkodó 2.0 programmal olyan tudást és élményeket nyújthatnak, amelyek „űrrakétaként segítik őket a felzárkózásban, és olyan eszközöket adhatunk a kezükbe, amelyekkel saját maguk is építhetik útjukat a digitális jövő felé”.
Tavaly kötött stratégiai megállapodásuk keretében 2027-ig az E.ON Hungária Csoport évi 50 millió, összesen 200 millió forint adománnyal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekeket segítő munkáját, a vállalatcsoport a Kapaszkodó 2.0 program támogatása mellett az iskola- és óvodakezdő programok, valamint a hagyományos adventi szeretetvendégség megvalósításához is hozzájárul – áll a közleményben.