2025.06.13. 06:45
Izrael Irán légvédelmét és rakétaindító állásait támadta
Izrael légi csapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el. A hadsereg közlése szerint Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Teheránnal és annak térségbeli segítőivel. Irán Izrael mellett az Amerikai Egyesült Államokat is felelősnek tartja, és közölte, hogy kemény választ ad a támadásra, amit az bizonyít, hogy máris nagyszabású dróntámadást indított Izrael ellen.

Izrael légi csapást mért Iránra
Forrás: Anadolu via AFP
Fotó: Fatemeh Bahrami
A légierő repülőgépei sorozatos csapásokat indítottak Irán-szerte. A legutóbbi riasztásoknak az volt a céljuk, hogy az iráni rakétaindítások ne érjék váratlanul az izraeli lakosságot – derült ki a közleményből.

Fotó: SAN / Forrás: Middle East Images via AFP
Teljes körű párbeszédet folytatunk az amerikaiakkal, és jó az együttműködés velük. Azért támadunk most, mert Irán az elmúlt hónapokban jelentős előrelépést tett nukleáris fegyverprogramjában; ha úgy döntenek, csak néhány nap választja el őket attól, hogy elegendő hasadóanyaguk legyen tizenöt nukleáris bombához
– közölték.
Izraelben hajnali 3 órakor a polgári védelem vészjelzést adott ki, megszólaltak a légvédelmi szirénák és telefonokon is értesítették a lakosságot, felszólítva mindenkit, hogy menjen az óvóhelyre – írja a Magyar Nemzet.
Jiszrael Kac védelmi miniszter és az izraeli hadsereg (IDF) péntek hajnalban nemzeti szükségállapotot hirdetett az Irán elleni, megelőzőnek nevezett csapás és a lehetséges iráni válasz, a „közeljövőben várható rakéta- és dróntámadás” miatt.
Izrael egyoldalú műveletbe kezdett Irán ellen, az Egyesült Államok nem érintett a péntek hajnali légi csapásokban
– közölte az amerikai külügyminiszter Washingtonban.
Az Egyesült Államok számára az a legfontosabb, hogy megvédje erőit és érdekeltségeit a térségben – mondta Marco Rubio, aki egyúttal óva intette Iránt attól, hogy amerikai állampolgárokat vagy érdekeltségeket vegyen célba.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön már beszélt arról, hogy Izrael támadása Irán ellen „nagyon könnyen megtörténhet”. Az elnök az Irán körüli konfliktust „nagyon egyszerűnek” nevezte, amely arról szól, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyver birtokába.
Marco Rubio most hozzátette:
Izrael arról tájékoztatta Washingtont, hogy lépése önvédelmi okokból vált szükségessé.
A közlés szerint a légi csapások lakóterületekben is kárt okoztak, és halálos áldozatai is vannak. A teheráni televízió közlése szerint az iráni légvédelem a támadás után is teljességgel működőképes maradt.
A beszámoló szerint a támadásban meghalt Hoszein Szalami, a gárda parancsnoka.
Ugyanerről írt a félhivatalos Tasnim hírügynökség is, amely a gárda egyik szócsövének számít.
Előző napi nyilatkozatában Szalami egy lehetséges izraeli támadás esetén „példátlan erejű és a korábbiaknál pusztítóbb” válaszcsapást helyezett kilátásba.
Azt is közölték, hogy a natanzi atomlétesítmény térségét is csapás érte, de nukleáris szivárgásnak egyelőre nincs nyoma.
Az izraeli hadsereg bejelentése szerint az akcióban több tucat izraeli repülőgép vett részt, amelyek katonai célpontokat és iráni nukleáris létesítményeket támadtak.
Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Iránnal és annak térségbeli segítőivel – közölte a zsidó állam hadserege péntek hajnalban.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.
Amerikai reakció az izraeli támadásra
Az izraeli hadsereg közlése szerint a zsidó állam teljes körű párbeszédet folytat az amerikaiakkal, és jó az együttműködésük. Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte:
Izrael egyoldalú műveletbe kezdett Irán ellen, az Egyesült Államok nem érintett a péntek hajnali légi csapásokban.
Az Egyesült Államok számára az a legfontosabb, hogy megvédje erőit és érdekeltségeit a térségben – tudatta, és egyúttal óva intette Iránt attól, hogy amerikai állampolgárokat vagy érdekeltségeket vegyen célba.
Irán Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat egyaránt felelősnek tekinti az ellene indított katonai akció miatt, és megtorlást helyezett kilátásba.
Fehér házi források szerint az izraeli légi csapás fejleményeit Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házból követi magas rangú tisztségviselők jelenlétében, és pénteken tanácskozik az amerikai nemzetbiztonsági kabinet is.
Donald Trump elnök a Fox Newsnak azt nyilatkozta, hogy már azelőtt tisztában volt azzal, hogy Izrael csapásokat fog végrehajtani Irán ellen, mielőtt azok megtörténtek volna.
Iránnak nem lehet atombombája, és reméljük, hogy visszatérhetünk a tárgyalóasztalhoz. Meglátjuk
– mondta Trump.
Megindult az iráni ellencsapás
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pénteken megerősítették, hogy Irán nagyszabású dróntámadást indított Izrael ellen. Az IDF szóvivője, Effie Defrin sajtótájékoztatón jelentette be: Irán az elmúlt órákban több mint 100 drónt indított Izrael irányába.
A szóvivő nem közölt pontos információt arról, hogy a drónok mikor érhetik el Izraelt. Korábbi tapasztalatok alapján az ilyen típusú drónoknak több órára volt szükségük, hogy elérjék célpontjukat.
Az alábbi videón követhető, amint egy drón átrepül Irak felett:
Akár az iráni politikai rendszer is összeomolhat az izraeli támadás következtében
Az izraeli légierő gépei országszerte több hullámban hajtottak végre légi csapásokat iráni katonai létesítmények ellen.
A támadások során – az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint – életét vesztette az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, a Forradalmi Gárda parancsnoka, valamint az iráni rendkívüli helyzetekért felelős parancsnokság vezetője is.
A támadásban a legmagasabb rangú iráni katonai vezetőket, és nemcsak katonai vezetőket, hanem vezető atomtudósokat is likvidált Izrael – mondta el Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.
Az izraeli erők támadták Iránnak gyakorlatilag az összes nukleáris és rakétalétesítményét, amelyre Irán válaszul drónokat indított Izrael ellen, amelyeket elkezdtek lelőni Szaúd-Arábia és Jordánia fölött
– húzta alá.
A szakértő szerint ez egy hosszabb hadjárat lesz, és jelentősen vissza fogja vetni az iráni atomfegyverprogramot, sőt az is elképzelhető, hogy az iráni politikai rendszer sem fogja túlélni ezt a támadást.
Veszélyek kora
Az elmúlt órákban az izraeli légierő vadászgépei nagyszabású támadást hajtottak végre az iráni légvédelmi rendszer ellen az ország nyugati részén – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, és hozzátette, hogy a támadásokban több tucat radar és föld–levegő rakétaindító állomás megsemmisült.
Jiszráel Kac védelmi miniszter gratulált a hadseregnek az Irán elleni hadművelethez.
Az Izrael megsemmisítésének programján dolgozó Forradalmi Gárda parancsnokainak, az iráni hadseregnek és a vezető nukleáris tudósoknak a precíz, célzott likvidálása erős és egyértelmű üzenetet hordoz: meg fogjuk semmisíteni azt, aki Izrael megsemmisítésén munkálkodik
– mondta.
Az izraeli hadsereg folytatni fogja az iráni nukleáris program meghiúsítását és az Izrael elleni fenyegetések elhárítását. Irán egyre nagyobb árat fog fizetni, amennyiben folytatja agresszív tevékenységét
– tette hozzá.
Izraeli biztonsági forrásból péntek délelőtt azt is közölték, hogy a fő célpontok közé tartozó natanzi nukleáris létesítmény lényegében megsemmisült.
Az izraeli polgári védelmi parancsnokság pedig frissítette iránymutatásait, és bejelentette, hogy már nincs szükség arra, hogy az emberek a védett helyiségek (óvóhelyek) közvetlen közelében tartózkodjanak.
A lakosoknak már az ország teljes területén nem szükséges a védett helyek közelében maradni
– áll a közleményükben.
Megszólalt a NATO vezetője a világháborúról
Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Mark Rutte NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy „a helyzet rendkívül gyorsan mérgesedik el”.
A főtitkár nemmel válaszolt arra a kérdésre, jelenthet-e az izraeli támadás újabb lépést egy esetleges nukleáris konfliktus vagy világháború irányába, kiemelve: „Nem vagyunk hozzá közel.”
„Mindannyian a feszültség mihamarabbi csökkentésére összpontosítunk” – tette hozzá. Kristersson a maga részéről szintén arra figyelmeztetett, hogy az éjszakai műveletek „jelentős mértékben súlyosbíthatják a helyzetet egy már egyébként is instabil térségben”, írta az MTI.
Mint mondta, széles körű egyetértés van abban a kérdésben, hogy Iránnak nem szabad megengedni nukleáris fegyverek kifejlesztését, és hangsúlyozta, hogy az ügyet vissza kell terelni a tárgyalóasztalhoz, máskülönben növekedhet a terrorfenyegetettség.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el.