Ország-világ

2021.05.31. 09:02

Öt beteg hunyt el, tavaly szeptember óta nem volt ilyen kevés áldozata a járványnak

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 146 949 fő, közülük 3 611 690 fő már a második oltását is megkapta.

Miskolc, 2021. május 24. Katona Gizella ápolónő oltáshoz előkészíti a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina második adagját a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. május 24-én. MTI/Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

156 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 538 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős beteg, így az elhunytak száma 29 733 főre emelkedett.

Az adatsorokat böngészve az derül ki – jegyzi meg a hír kapcsán a Magyar Nemzet–, hogy

legutóbb 2020 szeptemberében hunytak el ilyen kevesen egy nap alatt koronavírus-fertőzésben, abban a hónapban még jellemzően tíz alatt maradt a napi halálozási szám.

Ezt követően egyébként 2020 év végén és 2021 elején érkezett a vírus második és harmadik hulláma, amely addig nem látott fertőzöttségi csúcsokat hozott nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is – tette hozzá a lap.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 700 236 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 74 569 főre csökkent. 981 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen.

koronavirus.gov.hu

Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 53 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 37 százalékos átlaggal. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Jelenleg Pfizer-, Sinopharm, korlátozott mennyiségben még Szputnyik és egyes oltópontokon Moderna-oltás is foglalható.

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével –, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható. Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/uj-szabalyok-jonnek-5-millio-beoltott-utan

Az elhunytakkal kapcsolatos információk ide kattintva érhetők el.

Borítókép: Katona Gizella ápolónő oltáshoz készíti elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina második adagját a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. május 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában