Ország-világ

2020.10.13. 17:11

A baloldal rájátszhatott a rasszista szavazatokra Borsodban?

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, szerinte Bíró László személye „nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt” a helyieknek.

Az ATV Nap híre című műsorának hétfői vendégei Barkóczi Balázs szóvivő (DK), Komjáthi Imre elnökhelyettes (MSZP), valamint Szakonyi Péter újságíró voltak – írja a Mandiner.

A beszélgetés során Komjáthi Imre elmondta, szerinte Bíró László személye „nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt” a helyieknek. Mindezt a többi között azzal indokolta, hogy szerinte

„Borsodban, Szabolcsban sok helyen (...) életvitelükből adódóan vagy inkább élethelyzetükből adódóan vannak rasszista emberek”.

Mint fogalmazott:

„Elnézést, most a borsodi fog belőlem beszélni: nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt ez a személyiség a helyieknek. (...) Én ezt bátran ki merem mondani, hogy azért Borsodban, Szabolcsban sok helyen, ahol – most lehet, hogy ilyen fura fogalmat fogok használni – hogy életvitelükből adódóan vagy inkább élethelyzetükből adódóan vannak rasszista emberek, azok másként értékelik ezt. Ami nem jó, de ez azt mutatja, hogy van dolgunk kőkeményen, már régen el kellett volna kezdünk egész másként politizálni a vidéken.”

Az ATV műsorát a beszélgetés fent idézett részletével ide kattintva tekintheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában