állatvédelem

2021.05.09. 19:29

A britek törvénybe foglalják, hogy az állatoknak érzelmeik vannak

Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, „mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van” – közölte George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sunday Times című lappal.

A törvényben hangsúlyozni fogják, hogy állatok is tudatában vannak érzéseiknek és érzelmeiknek, képesek örömöt és vidámságot, szenvedést és fájdalmat érezni.

A miniszter szerint Nagy-Britannia éllovas akar lenni a világon az állatjogok területén, és a gerincesekről szóló törvény e stratégia pillérét képezi.

Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő jelenti be kedden hagyományos kormánynyilatkozatában.

További törvénytervezetek tiltják a vadásztrófeák importját, eleven állatok exportját, főemlősök háziállatként tartását. Az állatjólléti stratégia részeként a kormány szeretné elérni a szőrmeimport és a mikrochipek házimacskáknál való alkalmazásának tilalmát. Véget akarnak vetni a sertések gázzal (szén-dioxiddal) való leölésének is.

Eustice szerint mindezek fontos jelzést küldenek a világnak. A változtatások közül sok – köztük az élő állatok exportjának tilalma – csak azután vált lehetségessé, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból – mondta. A miniszter hangsúlyozta, hogy

Boris Johnson az első miniszterelnök, aki a kormánypolitika részévé tette az állatjóllét ügyét.

A tervek ellenzői szerint Johnson csak jegyese, Carrie Symmonds személyes nézetei miatt áll ki az állatjogokért. A környezetvédelmi miniszter szerint azonban a miniszterelnök és ő maga is ugyanolyan „szenvedélyes” ebben az ügyben, mint Symmonds, a Konzervatív Párt volt szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában