húzódó felújítás

2020.08.11. 10:47

A feketén-fehéren rögzített szabályoknak nem felelt meg a Lánchíd-tender a hatóság szerint

Komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában, ezért küldték vissza hiánypótlásra – mondta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Az elnök ismertetése szerint a közbeszerzési felhívás a jogszabályban „feketén-fehéren” rögzített feltételeknek több pontban sem nem felelt meg.

Kiemelte, a legfontosabb hiba a referenciaidőszak volt, amit jogszabály határoz meg.

Kifejtette, a főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

Kovács László a problémát úgy érzékeltette: „ki szeretne olyan ügyvédet megbízni a jogi képviseletre, aki 10 éve nem praktizált (...), az építési beruházásoknál is így van, én nem szeretnék olyan épületben lakni, amit olyan kőműves épít, aki 10 éve nem épített semmit”.

A hatóság elnöke kitért arra is, a közbeszerzési eljárások száma az idei első félévben – valószínűleg a koronavírus-járvány miatt – jelentősen csökkent. Idén az első hat hónapban 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az összértéke ezer-háromszáznegyvenhat milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az eljárások száma – 2019 hasonló időszakához képest – 25 százalékkel volt kevesebb, értékében pedig 20 százalékkal – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában