érdemes itt élni

2018.09.15. 21:57

A fiatalok szülőföldön maradásának egyik feltétele a munkalehetőség

Európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon – mondta Varga Mihály.

A munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához – mondta a pénzügyminiszter Balatonföldváron szombaton.

A politikus a Fidelitas Országos Választmányának ülésén, a témában tartott előadását követően újságíróknak beszámolt arról, hogy európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány munkahelyteremtéssel tovább kívánja csökkenteni.

Emlékeztetett, hogy a lakáshoz jutásban a családi otthonteremtési kedvezmény jelentett jelentős segítséget, az oktatás versenyképességének fokozására a ráfordítás folyamatos növelése szolgált.

Varga Mihály hangsúlyozta: fontos, hogy folytatódjon a 25 év alatti, még nem dolgozó, de már nem is tanuló fiataloknak a 2015-ben indított Ifjúsági Garancia Program, amelyben eddig 97 ezren vettek részt, továbbá a tanulmányokhoz akár kamatmentes támogatást is nyújtó Diákhitel program, amelybe már 400 ezren kapcsolódtak be.

A pénzügyminiszter rámutatott, az emelkedő magyarországi reálbéreknek köszönhetően 2017 óta visszaáramlás figyelhető meg a külföldön munkát vállaló magyarok körében. „Megváltozott a trend, évente 20 ezer ember jön haza úgy, hogy utána nem is megy vissza munkát keresni” – fogalmazott.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország gazdasági növekedése, gazdasági eredményei hosszú távon csak biztonságos körülmények mellett tarthatók fenn. Hozzátette: az ország azt üzeni a befektetőknek, hogy biztonságos hely, területén nem voltak terrorcselekmények, olyan brutális akciók, mint Nyugat-Európában az elmúlt időszakban, vagyis úgy tekinthetnek ránk, mint olyan országra, ahol érdemes vállalkozni, érdemes élni.

Úgy vélte: a határkerítés felállítása ennek a biztonságnak a lehetőségét teremtette meg, erről a védettségről Magyarország a jövőben sem kíván lemondani.

Holovits Huba (Fidesz-KDNP), Balatonföldvár polgármestere a választmányi ülésen mondott köszöntőjében megjegyezte: Földváron a Fidesz-KDNP-nek 2010 előtt egyszer sem sikerült nyernie az önkormányzati választáson, de azóta rendre győz, jelenleg a helyi testület hét tagjából ötöt ad.

Witzmann Mihály, a Somogy megyei 4. számú választókörzet fideszes parlamenti képviselője azt mondta, a kereszténydemokraták a vallási, kulturális, eszmei, morális iránytűt, a Fidelitas tagjai az utánpótlást, a jövőt, a továbbélés lehetőségét jelentik a Fidesz-KDNP politikai közösség számára.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke újságíróknak elmondta, hogy a választmányi ülésen és az ahhoz kapcsolódó konferencián az ifjúsági szervezet 150-200 tagja vesz részt, hogy átbeszéljék a következő időszak teendőit. Úgy vélte, a fiatalok szülőföldön maradásához kiemelten fontos a biztonság és az erős gazdaság. „Versenyképes bérekkel inkább döntenek úgy a fiatalok, hogy itthon maradnak és külföldre rövid időre, nyelvet tanulni, tapasztalatot szerezni mennek” – fűzte hozzá.

A jövő májusi európai parlamenti választásokról szólva azt mondta: a tét az, hogy az Európai Parlament többségében bevándorláspárti, vagy olyan képviselőkből áll majd, akik a nemzetállamok szerepét kívánják erősíteni.

A Fidesz legutóbbi országgyűlési választási kampányában 1500, a Fidelitas kötelékébe tartozó fiatal aktivista dolgozott, arra készülünk, hogy a munkából az európai parlamenti és a következő önkormányzati választási kampányban is kivesszük a részünket – jelentette ki. Hozzátette, céljuk, hogy az önkormányzati választásokon minél több fiatalt segítsenek polgármesteri, vagy képviselői tisztség elnyeréséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában