Ország-világ

2021.01.31. 13:35

A Fidesz–KDNP töretlenül vezet népszerűségben az ellenzékkel szemben

Az ellenzéki szavazók egy jelentős része – nagyjából a fele, szintén bizalmatlan Gyurcsány Ferenccel szemben, így az ő körükben is vonzó lehet egy Gyurcsány-ellenes baloldali alternatíva megjelenése.

„Amennyiben most vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek ötvenkét százaléka választaná a kormánypártokat és negyvenöt százaléka az ellenzéki közös listát. Ez azonban még nem a végeredmény, csupán szakaszgyőzelem, a baloldal pedig minden lehetséges eszközt be fog vetni, ahogy az már most is látható. A 2022-es választásoknak nagyon nagy tétje lesz. Ma már az egész világon ismerik Orbán Viktor nevét, tehát nemzetközi figyelem fogja övezni a magyarországi eseményeket” – írja a Magyar Nemzet Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzőjének a Kossuth rádió Vasárnapi újságban adott interjúja alapján.

„A baloldali pártok népszerűségét érdemes egyben mérni. A Nézőpont Intézet a közös lista népszerűségét mérte, ami az eredmények szerint nem növeli az összefogás pártjainak támogatottságát”

– mondta Mráz.

„A felmérés során minden olyan választópolgárt az ellenzéki közös lista táborába soroltak, akik azt mondták, hogy nem szeretik a miniszterelnököt és a kormány ellen fognak szavazni. Ez a negyven százalék körüli tábor már korábban is megvolt a teljes népességben, a negyvenöt százalék pedig a biztos szavazók körében” – fejtette ki Mráz.

„A számokból kiolvasható, hogy Gyurcsány Ferenc személye akadályozza az ellenzéki támogatottság növekedését. Megosztó és sokak számára taszító a személye.

Dobrev Klárát a közvéleményben Gyurcsány Ferenc feleségeként fogják emlegetni, a volt miniszterelnökre pedig tízből nyolc magyar azt mondja, hogy nem lenne szabad fontos tisztséget betöltenie Magyarország életében.

Gyurcsány Ferenc személyének mozgósító ereje van a jobboldalon, amelynek a 2010 előtti tapasztalatok bőven elegendők ahhoz, hogy a volt miniszterelnököt ne engedjék a kormányzás közelébe.

Amennyiben indulna egy harmadik erő is, annak május–júniusban már el kell kezdenie kampányolni” – fejtette ki az elemző. Egyelőre azonban nem látható olyan erő, amely az ötszázalékos küszöböt átléphetné és alternatívát jelenthetne.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a mai felgyorsult világban hetek alatt lehet politikai mozgalmat alapítani: ezt láttuk Romániában egy elitellenes párttal, és ez történt Franciaországban is, amikor Emmanuel Macront 2017-ben francia elnökké választották.

A későbbi elnök csupán a voksolás előtti hetekben alapította meg a mozgalmát, amely feltétele volt elsöprő győzelmének.

Ma már egy személy, egy ügy, egy botrány köré is szervezhető politikai mozgalom, ennek azonban 2021 nyaráig el kell dőlnie, mert valamilyen szervezettségre azért szükség van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában