Káosz

2018.09.20. 18:37

A harcok beszüntetésére szólította fel a líbiai fegyveres csoportokat az ENSZ

A világszervezet Líbiai Támogató Missziója (UNSMIL) emellett hangsúlyozta, hogy a civil lakosságot sújtó bármilyen áldozatért a milíciák vezetőit fogja felelősnek tartani. 

Ez a felhívás azzal kapcsolatban látott napvilágot, hogy csütörtökre virradóra folytatódtak a harcok a líbiai főváros, Tripoli több pontján is, sokszor volt áramszünet és több utat lezártak. A főváros lakosai fegyverropogást és robbanásokat hallottak Tripoli déli részéből, ahol a nemzetközi repülőtér is található – írja a líbiai al-Wasat hírportál.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint a tűzszünetet megszegő egyik milícia, a Dzsabhat esz-Szomúd vezetője a harcokban már augusztus óta aktívan részt vevő miszrátai Szaláh el-Bádi. A Libyaherald angol nyelvű internetes napilap értesülései szerint a csatározások főleg a Dzsabhat esz-Szomúd és el-Bádi riválisa, az Abdel-Ganí al-Kiklí vezette Kuwwat ar-Ridá milícia közt zajlanak.

Az eddig csaknem 50 halálos áldozattal járó harcok augusztus 27-én kezdődtek Tripoliban, és azóta csak rövid ideig tartó fegyvernyugvások voltak a fővárosban és környékén.

Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, az akkor már több évtizede kormányon lévő Moammer Kadhafi ellen elkövetett puccs után, amely máig tartó fegyveres konfliktusba torkollott. Az egymással összetűző fegyveres csoportok gyakran robbantanak ki véres összetűzéseket. Jelenleg két nagyobb erő küzd a hatalomért: a nemzetközi közösség által elismert, tripoli székhelyű egységkormány, valamint a lábát az ország keleti részében megvető, a befolyásos Halifa Haftár marsall vezette erők.

A helyi hadurak és milíciák viszálykodását kihasználva több terrorszervezet is megvetette lábát az észak-afrikai országban, és az ott uralkodó káoszt az embercsempészek is igyekeznek kihasználni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában