Halottak napja

2019.10.25. 10:05

A katasztrófavédelem a tűzesetek megelőzésére figyelmeztet

Októberben és novemberben gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint tavaly hat temetőben keletkezett tűz, és több lakás is lakhatatlanná vált.

A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

A szóvivő kiemelte, a lakástüzek megelőzhetők azzal, hogy a gyertyát stabil helyre tesszük, ahol nem gyulladhat meg semmi, és nem hagyjuk felügyelet nélkül, a temetőtüzek pedig azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett mécsest gyújtunk meg, és eloltjuk ezeket, amikor a sírtól távozunk.

Ha valaki a temetőben tüzet észlel, a saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani vagy értesítse a temető biztonsági személyzetét, és hívja a 112-es segélyhívó számot – javasolja a katasztrófavédelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában