Felsőoktatás

2018.10.18. 16:11

A Párbeszéd szerint a kormány csökkentené az egyetemi férőhelyek számát

Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor miniszterelnök kormányra kerülése óta azon dolgozik, hogy csökkentse az egyetemi férőhelyek számát és az egyetemi támogatásokat, valamint kormányzati kontroll alá vonja az oktatási intézményeket.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője csütörtökön, a jövő évtől alapítványi formában működő Budapesti Corvinus Egyetem előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz „romboló intézkedései” azt eredményezik majd, hogy tízből kilenc ember nem jut majd be a felsőoktatásba. A nagyobbik kormánypárt ráadásul úgy próbálja átalakítani az oktatási intézményrendszert, hogy nem egyeztet az érintettekkel – hangsúlyozta.

A szóvivő kiemelte, az ellenzéki párt elkötelezett amellett, hogy az első diploma megszerzése minden magyar embernek ingyenes legyen.

Az ellenzéki párt egyetemistákat segítő intézkedéscsomagja tartalmazza, hogy négy kormányzati év alatt 25 ezerrel növelnék a kollégiumi férőhelyek számát. Jelenleg ugyanis negyvenezer hely van az országban, ennek körülbelül négyszeresére lenne szükség – ismertette a szóvivő. Közölte, a csomag harmadik eleme az alapösztöndíj bevezetése, amely azt jelenti, hogy egy ötéves képzési ciklus alatt 3,6 millió forintot kapnának az egyetemisták, így nem kellene választaniuk a munka és a tanulás között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában