integráció

2021.05.23. 13:50

A szegregációs problémák felszámolását nem tudja megoldani egyedül az iskola

Nem volt sikeres az a stratégia, ami alapján migrációs hátterű diákokat helyeztek át másik iskolákba a tanulmányi eredmények javítása és az integráció előmozdítása érdekében. Egyik célt sem sikerült elérni, ehelyett belső szegregációval és a tanulmányi eredmények romlásával kellett szembesülniük az intézményeknek.

2017-ben bezártak egy középiskolát a svédországi Örebroban, a főként migrációs hátterű diákokat pedig a környék más iskoláiba helyzeték át annak érdekében, hogy elősegítsék az integrációt és javítsanak a tanulmányi eredményeken.

Az Örebro Egyetem kutatói vizsgálták az elmúlt évek eredményeit, és arra jutottak, hogy nem járt valódi sikerrel a diákok áthelyezése a Vivallaskolan iskolából,

a tanulók egyik iskolából a másikba helyezése nem vezet automatikusan sem integrációhoz, sem az egyéb célok eléréséhez,

hívja fel a figyelmet a kutatásra a Forskning nevű hírportál.

Az egyik cél az volt, hogy javítsák a Vivallaskolan diákjainak tanulmányi eredményét. Ezt vizsgálva megállapították, hogy átlagosan az új iskolákban a Vivallaskolanból érkező tanulók 42 százaléka teljesítette sikeresen az alap középiskolai követelményeket, míg ez az arány korábban 59 százalék volt.

A kutatók azonban felhívják arra is a figyelmet, hogy még nem lehet határozott következtetéseket levonni, mert a fogadó iskolák között is különbségek vannak az eredményességet illetően. Megjegyzik, hogy a fogadó iskolák diákjainak tanulmányi eredményét nem befolyásolta az új diákok érkezése, és az iskolaválasztási szokások sem változtak – írta meg a V4NA hírügynökség.

A másik cél az érintett diákok és csoportok erősebb integrációja volt. A kutatás itt számos ellentétes tendenciát tár fel.

Egyrészt belső szegregációt figyeltek meg a fogadó iskolákban, de arra is vannak példák, hogy a diákok „hidakat építenek” a csoportok között.

Felhívták rá a figyelmet, hogy ez nagyban függ a tanárok hozzáállásától.

Általánosságban elmondható, hogy azon tanárok és iskolák esetében, ahol már van tapasztalat a heterogén tanulócsoportokkal kapcsolatban, tapasztalható előrelépés az integráció erősítésében, tették hozzá.

A jelentés végül kiemelte, hogy az iskola kulcsszerepet játszik a szegregáció ellensúlyozásában, azonban nem várható el, hogy megoldja a szegregáció okozta összetett problémákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában