Ország-világ

2020.10.12. 10:03

A tavasszal bevált módon rendezik meg az őszi érettségiket

Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán elmondta, a mostani helyzet egyelőre nem olyan, amely további intézkedéseket vagy azonnali beavatkozást igényelne. Hozzátette, az iskoláknak sikerült megszervezni például a testhőmérséklet-mérést, amihez 41 ezer digitális hőmérőt biztosított a kormány és a legnagyobb épületekben hőkapukat is felszereltek.

Több mint 27 ezren érettségiznek most ősszel

Kitért arra is, az őszi írásbeli érettségiket a tavasszal már bevált módszerrel szervezik meg, vagyis kis csoportokban, a távolságtartás szabályait betartva vehetnek részt ezeken a diákok.

Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet – a szóbeliket most megtartják. Sokkal több intézményt vontak be a lebonyolításba, így kisebb csoportokban vizsgázhatnak a diákok.

Az őszi érettségi pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik, idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek, a lebonyolításban 493 érettségi vizsgabizottság működik közre.

Az Oktatási Hivatal a honlapján közzétette a vizsgaszervezés során alkalmazandó biztonsági intézkedésekről szóló ajánlást: a diákok számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább 1,5 méter védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat. Minden helyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, továbbá a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése.

Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint – a kormány döntése értelmében – előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni.

Azoknak, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt nem tudtak eleget tenni vizsgakötelezettségüknek, az érettségi pótlása ingyenes.

Az előrehozott (69 százalék) és a rendes (14 százalék) vizsgák aránya a legnagyobb, ezeket követik a szintemelő (6 százalék), a javító (5 százalék), az ismétlő (4 százalék) és a kiegészítő (2 százalék), valamint a pótló vizsgák (0,1 százalék). Az írásbeli vizsgákat október 16. és október 30., az emelt szintű szóbeliket november 12. és 16., a középszintű szóbeliket pedig november 23. és 27. között tartják.

Az érettségizők várhatóan több mint 35 ezer vizsgát tesznek: mintegy 8 600-at emelt, 26 400-at pedig középszinten. A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven teljesíthető vizsgatárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva – középszintű érettségit 108, emelt szintűt pedig 67 tantárgyból tesznek.

Alig néhány óvodában kellett rendkívüli szünetet elrendelni

Maruzsa Zoltán elmondta azt is, 24 óvodában van rendkívüli szünet, ami a csaknem 3000 ilyen intézménynek a 0,81 százaléka, 17 (0,55 százalék) iskola zárt be ideiglenesen és 102 (3,31 százalék) további olyan iskola van, ahol tantermen kívüli digitális oktatást vezettek be, jellemzően egy-két osztályban.

Maruzsa Zoltán jelezte, két hét múlva, október 23-tól őszi szünet lesz az iskolákban, ami alkalmas lehet arra, hogy a fertőzött intézményekből „kisöprődjön” a vírus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában