Ország-világ

2021.01.26. 18:16

Aggályos a DK petíciója adatvédelmi szempontból

Az adatvédelmi hatóság elnöke felhívja a figyelmet, hogy a Gyurcsány-párt tájékoztatójában amerikai és észt adatfeldolgozó cégek is szerepelnek. Utóbbi vállalkozásban ráadásul ismerős nevek tűnnek fel: Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor.

„Csak általános adatkezelési tájékoztatót tett közzé a kínai vakcina ellen indított online petíciója kapcsán a Demokratikus Koalíció, ehhez a kezdeményezéshez külön kellene ilyen dokumentumot elérhetővé tenni” – nyilatkozta a Mandinernek Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke kifejtette,

ilyen esetben rögzíteni kellene, pontosan mi a petíciós cél, túl azon, hogy valamire nemet mond a párt, továbbá azt is tudatni kellene, mit csinálnak az adatokkal.

A petíciós felületen ugyanis csupán ahhoz lehet hozzájárulni, hogy kitöltés esetén a DK szimpatizánsként kezelheti-e az adatainkat.

Ugyancsak aggályosnak tartja Péterfalvi azt a körülményt, hogy az általános adatkezelési tájékoztatóban amerikai és észt adatfeldolgozók is szerepelnek.

Különösen az előbbi vet fel kérdéseket, hiszen

nem tudni, hogy a tengerentúli együttműködő cégeknél milyen védettség van a személyes adatok vonatkozásában. Nem lehet meggyőződni a biztonságról, nincs igazolás arról, hogy a védelem hogyan történik, nincs erre átfogó mechanizmus sem

– sorolta Péterfalvi.

Úgy fogalmazott: „Úgy vélem, politikai véleményre vonatkozó adatoknak még uniós adatfeldolgozónál sincs helyük, akkor sem, ha ebben az esetben biztosított is az adatvédelem. Amerikában meg pláne nem, hiszen ott aligha tudom érvényesíteni a jogaimat.” A NAIH elnöke ugyanakkor tudatta, miután nem érkezett panaszos beadvány a petícióval kapcsolatban, vizsgálat nem indult az ügyben.

Ismeretes: a Gyurcsány-féle DK online petíciót indított, hogy ne „lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség”. A csatlakozáshoz természetesen ki kell tölteni az adatainkat, amelyek feldolgozásában az Adatkezelési és Adatvédelmi Tájékoztató szerint külső partnerek működnek együtt a párttal: a San Fransisco-i Mailgun Technologies Inc. és a Palo Alto-ban található Manychat Inc., továbbá az észt Datadat OÜ nevű vállalkozás. Utóbbinál kapcsolattartóként egy ismerős név szerepel: Ficsor Ádám. Ő Gyurcsány miniszterelnöksége idején miniszterelnöki kabinetfőnök, Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején pedig titkosszolgálati miniszter volt.

Ficsor 2016-ban alapította a DatAdat Professional Kft.-t, amelynek tulajdonosi körében helyet kapott a Gyurcsány-kormányok agytrösztje, a Demos egykori vezetője, Dessewfy Tibor is, de áttételesen érdekelt a vállalkozásban maga Bajnai Gordon exkormányfő is.

A DatAdat amúgy egy cégcsoportot takar, s csak az egyik leányvállalat a DK-nak immár évek óta dolgozó, észtországi bejegyzésű cég. Az Átlátszó korábbi cikke szerint Ficsor mellett Szigetvári Viktor, Bajnai volt kabinetfőnöke is menedzseli a vállalkozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában