álláspont

2020.09.30. 09:17

Alapjogokért Központ: Vera Jourová átlépett egy határvonalat

Kovács Attila az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában hangsúlyozta, Vera Jourová túlterjeszkedett a feladatán.

Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint Vera Jourová cseh uniós biztos átlépett egy határvonalat, amikor a magyar demokráciát minősítette egy interjúban.

Kovács Attila szerint bár az Európai Bizottság tagjai már korábban is megfogalmaztak „véleményt, aggályt, vádat” Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, az még nem fordult elő, hogy a magyar választópolgárokat, illetve a magyar demokrácia állapotát minősítsék.

„Tehát azt gondolom, hogy ez volt a határvonal, amit soha egyetlen európai biztos sem lépett át, s a magyar tiltakozás, a magyar lépés is ennek tudható be” – emelte ki.

Véleménye szerint a magyar választópolgárok eddig mindig felelős döntést tudtak hozni például közéleti-politikai kérdésekben. „Az, amit ő mond, az egész egyszerűen nem igaz” – utalt Vera Jourová kijelentéseire.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Der Spiegel című német magazinnak adott múlt heti interjújában kijelentette: a magyar demokrácia beteg és a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában