közös büszkeség

2021.08.27. 19:35

Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át Rétvári Bence

Az a nemzet erős, amelynek minden tagja arra törekszik, hogy emelkedjen, előrébb lépjen – mondta az államtitkár.

Budapest, 2021. augusztus 27. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetések és kulturális díjak átadóünnepségén a Pesti Vigadóban 2021. augusztus 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetéseket és kulturális díjakat adtak át pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

„A teljesítmény az önöké, de a büszkeség az közös, az egész magyar nemzeté” – fogalmazott köszöntőjében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen, hozzátéve, hogy az oltásoknak köszönhetően az európai országok közül az elsők között sikerült Magyarországnak a járvány harmadik hullámát legyőznie, így most már biztonságban lehet együtt ünnepelni.

„Szokás mondani, hogy ami nem emelkedik, az süllyed, és ez a nemzet életére és a kulturális életre is igaz” – hangoztatta az államtitkár.

Hozzátette: „ha vannak olyanok, mint önök, akik a maguk életében sosem a süllyedést, hanem az emelkedést tartják fontosnak, és a munkájuk, a hivatásuk, a tehetségük kibontakoztatása érdekében nagyon sok erőfeszítést tesznek, akkor a nemzet is emelkedik”.

Az államtitkár szerint a nemzet sokféle kis mozaikkockából áll össze, és az a nemzet erős, amelynek minden tagja arra törekszik, hogy emelkedjen, előrébb lépjen. „Mi abban hiszünk, hogy a nemzet függetlensége és az emberek szabadsága arra, hogy emelkedjenek, arra, hogy előrébb lépjenek az életükben, az nagyon szorosan összefügg egymással. Ha az ország független, azt láttuk a történelemben, akkor az egyének szabadsága is mindig szélesebb”- hangsúlyozta az államtitkár. Ezért is robbantak ki a forradalmak – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: egyszerre fontos a nemzet függetlensége és az egyének szabadsága. „Szerencsére most egy szabad időszakot élünk, és fontos, hogy ezt meg is őrizzük” – hangsúlyozta.

„Önök nem azért dolgoztak az elmúlt években, hogy ezt a díjat megkapják, hanem belső motivációból, ugyanakkor az önök ismerősei, főnökei, kollégái látták, hogy jóval többet tesznek a közösségért, munkahelyükért, egy településért, egy ágazatért, mint a többiek, bármilyen fokán állnak is egy szervezetnek”- mondta Rétvári Bence.

Az ünnepségen a Magyar Bronz, Ezüst és Arany Érdemkereszteket, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György-, a Móra Ferenc -, a Pro Cultura Hungarica-, a Pauler Gyula, valamint a Szinnyei József-díjat adták át.

Borítókép: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetések és kulturális díjak átadóünnepségén a Pesti Vigadóban 2021. augusztus 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában