átláthatóság

2018.11.08. 23:05

Átfogó változtatásokat ígér a zaklatási ügyek terén a Google

Miután kiderült, hogy a cég busás jutalommal bocsátotta útjára egyik korábbi vezető beosztású dolgozóját, akiről kiderült, hogy nőket zaklatott a munkahelyén – áll Sundar Pichai vezérigazgató körlevelében, melyet a vállalat dolgozóinak küldött vasárnap.

„Elismerjük, hogy a múltban nem mindent oldottunk meg jól, és ezt őszintén sajnáljuk. Világos, hogy változtatnunk kell” – írta Pichai a Google dolgozóinak. Az e-mail tanúsága szerint a vállalat vezetői meghallgatták a cég érintett dolgozóit, és „meghatották” őket azok a történetek, melyeket hallottak.

Pichai nagyobb átláthatóságot, több támogatást és gondoskodást ígért a zaklatási ügyek érintettjeinek. A vezérigazgató alaposabb vizsgálatot ígért az ilyen ügyekben, azt ígérte, könnyebbé teszik a zaklatások vállalaton belüli jelentését, és tanácsadással segítik azokat, akik ilyet jelentenek a cégnél. Eddig a cég azt is elvárta, hogy aki szexuális zaklatást jelent, az forduljon is emiatt bírósághoz, de ez a továbbiakban nem lesz kötelező.

A The New York Times című amerikai lap számolt be arról két héttel ezelőtt, hogy a Google 2014-ben nagy méltatások közepette, 90 millió dolláros juttatással vált meg Andy Rubintól, az Android mobil operációs rendszer létrehozójától, miközben valójában szexuális visszaélések miatt kellett távoznia a cégtől. Ő következetesen tagadja, hogy bárkit is zaklatott volna. A hírre a Google több ezer dolgozója munkabeszüntetéssel tiltakozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában