Fővárosfejlesztés

2018.12.27. 08:22

Az egész ország hírnevét öregbíti a Liget Budapest projekt

A megvalósuló ikonikus épületek a turizmusra és a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd – vélekedett Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Gyorgyevics Benedek a Magyar Időknek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, hogy családbarát újdonságokkal gazdagodik a park. Úgy vélekedett, a megvalósuló ikonikus épületek a turizmusra, a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd.

A vezérigazgató arról is beszámolt: azzal, hogy megszüntették az Ötvenhatosok terén a felszíni parkolást, már napi 1500 kocsi szennyezésétől szabadították meg a Városligetet, amelyet autómentessé fognak tenni.

Az idei év volt az első, amikor az emberek nemcsak látványterveket nézegethettek, hanem birtokukba is vehették a már elkészült projektelemeket

- idézte fel Gyorgyevics Benedek, hozzáfűzve: a Pavilonkert és a Vakok kertje ugyanúgy népszerű, mint a kutyás élménypark vagy az ifjúsági sportpályák csoportja. Megnyílt a történetének legnagyobb felújításán átesett Szépművészeti Múzeum, és hamarosan elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ is – sorolta. A parkfejlesztés első üteme az ősszel sikeresen lezárult, amelynek köszönetően

több ezer négyzetméterrel növelték a zöldfelületet.

A második ütem a jövő év elején indul a Városligetnek a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út határolta délkeleti harmadán – közölte a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy itt igazi családbarát újdonságokkal készülnek: felépítik Budapest „egyik legnagyobb – de egész biztosan legjobb – játszóterét”, valamint két kilométeres futókört alakítanak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában