reálpolitika az új stratégia

2020.06.09. 07:25

Berlin és Varsó lett hazánk legfontosabb szövetségese

Berlin és Varsó lett hazánk legfontosabb szövetségese – egyebek mellett ez is kiderül Magyarország új nemzetbiztonsági stratégiájából.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint egy reálisan értékelő dokumentumot fogadtak el, az emberi tényező azonban nem jelenik meg elég látványosan.

Tüntetések, gazdasági világválság, koronavírus-járvány és újabb hidegháború – felsorolni is nehéz, csak idén milyen súlyos globális konfliktusokra került sor. A nemzetközi helyzet gyors változása valamennyi államot új kihívások elé állítja, ezért is különösen érdekes a magyar kormány által április végén közzétett, új nemzeti biztonsági stratégia. Legutóbb 2012-ben fogadott el ilyen dokumentumot a kormány, a mostani stratégia legalább a következő tíz évre meghatározza Magyarország biztonságfelfogását, külpolitikai orientációját.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézete a napokban közölt elemzést a dokumentumról, az egyik szerző, ­Csiki Varga Tamás a Magyar Nemzetnek elmondta: összességé­ben egy reális világképet tükröző, a korábbi stratégiáknál kiegyensúlyozottabb dokumentum született.

„Megjelennek például eddig hiányzó elemek, amelyek biztonsági szempontból megkerülhetetlenek” – foly­tatta Csiki Varga Tamás. Rögzíti például a dokumentum, hogy Magyarország méretét tekintve kis ország, nagyhatalmak szorításában van, és sok területen magas a függősége ezektől a nagyhatalmaktól.

„Ebből is érezhető, hogy a dokumentum nem a szokásos politikai lózungok gyűjteménye” – foly­tatta. Erre utal az is, hogy

a nemzetközi tren­deket felismerve az ellenállóképesség növelését célozza a stratégia.

A válságokra adott gyors intézményi reakció fejlesztése minden társadalmi alrendszerben, a honvédelmi, a belügyi és ­titkosszolgálati, vagy gazdasági területeken egyaránt elsőbbséget élvez.

A nemzetközi környezet változása Magyarország kapcsolati rendszerében, mindenekelőtt a szövetségesek rangsorában is érzékelhető. Némileg visszaesett ugyanis az Egyesült Államok, miközben mások szerepe felértékelődött: a szövetségesi prioritás élén a visegrádi országok állnak, a második helyen Németország, a harmadikon Lengyelország. Negyedik az Egyesült Álla­mok, amelyet Olaszország, Francia­­ország ­és Törökország követ.

„Haditechnikai fejlesztések, a Zrínyi 2026 program miatt jobban kötődünk Németországhoz” – mondta Csiki Varga Tamás. A szakértő szerint Varsó dobogós helyével pedig a közép-európai „véd- és dacszövetség” kap nagyobb hangsúlyt. „Olaszország a Magyar Honvédséggel közösen felállított európai uniós harccsoport, valamint a migráció miatt kapott kiemelt szerepet” ­– folytatta. Törökország szintén a bevándorlás miatt hangsúlyos. Hozzá­tette: Franciaország beemelésével a Párizs által támogatott közös uniós védelempolitika jelentőségét hangsúlyozza a dokumentum.

Érdekes Oroszország és Kína szerepe is, a két keleti nagyhatalom ugyanis inkább fenyegetésként, semmint barátként jelenik meg. „Nem konfrontatív, hanem itt is reálpolitikai értékelés történik” – mondja Csiki Varga Tamás. Moszkva esetében a dokumentum a 2014-ben, a Krím félszigeten elkövetett agresszióra tesz utalást, Pekingnek pedig a kibertérben jelentett fenyegetés, valamint a kritikus infrastruktúra, mindenekelőtt az 5G távközlési rendszer kiépítésében jelentett veszély nevesítése eshet rosszul.

A dokumentum hiányosságait­ firtató kérdésre a szakértő a humán-dimen­ziót említette.

„A népességpolitika csak két rövid pontot kapott a dokumentumban, miközben ez egy komplex terület” – fogalmazott. Ugyancsak hiányos szerinte az egészségügy területe, különösen, ami a betegségek megelőzését, az egészségtudatosságot, egészséges életmódra nevelést célozná. Csiki Varga Tamás nagyobb terjedelmet szentelt volna a klímaváltozás kérdéskörére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában