Nincs munkaerő

2019.04.16. 07:22

Bérnővérekkel enyhítik az ápolóhiányt a kórházak

Olyan kevés az egészségügyi dolgozó, hogy a kórházak munkaerő-közvetítő cégek segítségével fogadnak fel műtősöket és ápolókat.

Forrás: Shutterstock

Egyre több kórház kényszerül bérnővérek, -műtősnők, -műtősfiúk foglalkoztatására, főként a fővárosban, továbbra sem enyhül ugyanis az ápolóhiány – írta a Magyar Nemzet keddi számában.

Sásdi Antal, az egyik legnagyobb fővárosi kórház, a Péterfy főigazgatója a lapnak elmondta: a hozzájuk tartozó traumatológiai intézetben, a budapesti szinten kiemelt ellátóhelynek számító Fiumei úti „balesetiben” 12 műtő van, amit úgy tudnak működtetni, hogy egy munkaerő-közvetítő cégtől nyolc-nyolc aneszteziológiai asszisztenst, műtősnőt, illetve műtősfiút foglalkoztatnak bérmunkában,

de ezzel is csak 14-re tudták feltornázni például a műtősfiúk számát a szükséges 22 helyett.

Páva Hanna, a kórházakat működtető Állami Egészségügyi Ellátóközpont főigazgató-helyettese közölte: az alapnyilvántartásban 250 ezer szakdolgozó szerepel, de ebben benne vannak a szociális ágazatban foglalkoztatottak, a pályaelhagyók, a külföldön munkát vállalók és a nyugdíjasok is. Az egészségügyben aktív munkavállalóként mintegy 108 ezer ápolót tartanak nyilván, és az egyik legfőbb probléma, hogy 2013-2018 között 9 ezerrel csökkent a már tapasztalt, de még nagy munkabírású, 35 év feletti korosztály létszáma.

A leginkább a középfokú végzettségű, közvetlenül a betegágy mellett dolgozó ápolókból van hiány: 2017-ben 3300 ilyen üres álláshely volt, tavaly pedig már 3800.

A főváros mellett főként Heves, Nógrád és Zala megyében jelentős az ápolóhiány – írta a Magyar Nemzet.

Páva Hanna szerint a sikeres tanulói ösztöndíjprogramokon túl egyéb célzott intézkedésekre van szükség a helyzet megoldására. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán azt mondta: az általuk megkérdezett ápolási igazgatók szerint a létszámhiányt leginkább kiemelt bérrel, toborzással, a tanulószerződéses hallgatók megnyerésével, jutalmazási és elismerési rendszer bevezetésével, nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával lehetne enyhíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában