kettős ügynök

2019.09.10. 23:12

Bulgáriában vádat emeltek egy állítólagos orosz kém ellen

A bolgár vádhatóság szerint az 50 éves Malinov 2010 óta dolgozott a volt hírszerző tisztek által működtetett Stratégiai Tanulmányok Orosz Intézetének, valamint a Kétfejű Sas orosz civilszervezetnek.

Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint Malinov adatokat gyűjtött a bolgár kül- és belpolitikáról. A házkutatás során a többi között jelentéseket találtak, amelyek a hatóságok szerint igazolják, hogy Malinov Bulgária nemzeti érdekei ellen folytatott tevékenységet. Malinovot óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de nem hagyhatja el az országot.

A vádhatóság szerint a mozgalom vezetőjének birtokában egyebek között egy olyan orosz nyelvű dokumentumra leltek, amely „Bulgária szükséges geopolitikai reorientációjával” foglalkozik.

„Az irat annak lépéseit részletezi, hogyan lehet teljességgel megfordítani Bulgária geopolitikai irányultságát a Nyugat felől Oroszország felé” – mondta Iván Gesev főügyész-helyettes.

A vádhatóság szerint Malinov internet oldalakat, egy televíziós csatornát, egy befolyásos agytrösztöt, valamint egy pártot is akart alapítani, hogy a bolgár közvéleményt idővel oroszbarát irányba befolyásolja a közös szláv hagyományokra és az ortodox kereszténységre hivatkozva.

Az ügyészség egyébként a nap folyamán bejelentette azt is, hogy tíz évre kitiltották az országból Leonyid Resetnyikov veterán orosz hírszerzőtisztet, aki jelenleg a Kétfejű Sas civilszervezet helyettes vezetője és a Stratégiai Tanulmányok Orosz Intézetének volt vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában