ítélet

2018.06.22. 17:50

Csúcsaranyat ígértek, csaknem 2 milliárdot csaltak ki

Az elkövetőknek börtönbe kell menniük.

Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy a férfit és egy nőt, aki „csúcsarany” hozamának ígéretével 662 sértettől csaknem 1,6 milliárd forintot csalt ki.

Sterné Deák Andrea, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a másodfokú tanács – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva – csalás bűntette miatt az elsőrendű vádlottat hét év, a másodrendűt öt év börtönbüntetéssel sújtotta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott Nyíregyházán 2013-ban kft.-t alapított, és azt a látszatot keltette, hogy a cége – befektetőinek nevére – nagy tisztaságú, úgynevezett „csúcsaranyat” vásárol, pár hónapos futamidő után pedig kimagasló hozamot fizet befektetőinek. A vádlott azonban tényleges pénzügyi tevékenységet nem végzett, hanem az üzletkötőin keresztül a társaságba belépő új emberek által befizetett tőkeösszegből fizette ki az esedékes hozamokat – ismertette a szóvivő.

Tevékenységével majdnem egy éven keresztül összesen 662 sértettnek csaknem 1 milliárd 600 millió forintos kárt okozott. Sterné Deák Andrea megjegyezte, a másodrendű vádlott közreműködött az elsőrendű tevékenységében, az üzletkötőktől átvett, a befektetők által befizetett pénzösszegeket kezelte és nyilvántartotta. A befektetők bizalmának elnyeréséért a vádlottak bérelt irodákban, luxus körülmények között fogadták új ügyfeleiket, társaságukat jól jövedelmező, megbízható, elit cégként tüntették fel.

A rendőrség korábbi közlése szerint a nyomozás során a cégvezető B. Norbert és adminisztrátora, B. Brigitta nevéhez köthető bankszámlákat több tízmillió forinttal zárolták, az üggyel kapcsolatban pedig nagyértékű vagyontárgyakat is lefoglaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában