Sargentini-jelentés

2018.09.10. 18:56

Deutsch Tamás: Brüsszel bevándorláspárti többsége visszaél hatalmával

Brüsszel bevándorláspárti többsége visszaél a hatalmával, ezt bizonyítja a Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatos elképesztő, abszurd jogi csűrés-csavarás – mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő hétfőn Budapesten újságíróknak.

Az Európai Parlamentben (EP) kedden tárgyalják meg a Sargentini-jelentést, „helyesen kiejtve a Soros-jelentést”, a vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz – fejtette ki a fideszes EP-képviselő.

Emlékeztetett,

a kormányfő felszólalására „bőkezűen” hét perc biztosított, de Orbán Viktornak ennyi is elég lesz, hogy megvédje a magyar polgárokat, hogy kiálljon Magyarország mellett, hogy a lehető leghatározottabban visszautasítsa azokat a vádakat, rágalmakat, amelyeket a jelentés megfogalmaz.

Megjegyezte, az előzetes kalkulációk szerint a határozathozatal másnap, szerdán lesz.

A dokumentum elfogadása körül azonban egy „jogi csűrés-csavarás” zajlik, pedig a szabályozás világos – mondta Deutsch Tamás.

Az EP házszabálya meghatározza az előterjesztések elfogadásának menetét – magyarázta -, ez alól pedig az jelent kivételt, ha az Európai Unió alapszerződése eltérő, speciális többséget ír elő.

A VII. cikkely szerinti előterjesztés az utóbbi körbe tartozik, így az ilyen dokumentum akkor tekinthető elfogadottnak, ha a leadott szavazatoknak – az igen és a nem szavazatoknak, valamint a tartózkodásoknak is – az összeszámlálása alapján a támogató voksok több mint kétharmadot érnek el. Emellett feltétel, hogy a szavazatszám elérje az EP létszámának többségét.

A brüsszeli bevándorláspárti többség azonban olyan helyzetet akar előállítani, amelyben egy nekik mindenképpen kedvező eredmény születik, és az alapján el tudják ítélni Magyarországot – mondta a politikus. Hozzátette, noha a szavazás végeredménye bizonytalan, de árulkodó, hogy ehhez a „jogi csűrés-csavaráshoz” folyamodtak.

A rendőrség által szexuális erőszak miatt keresett menekült afgán férfi ügyében Deutsch Tamás kérdésre azt mondta: minden erőszakos bűncselekmény felháborító, a szexuális erőszak pedig még elemibb felháborodást kelt minden jóérzésű magyarban.

Bárhol bármikor bárki követ el ilyen bűncselekményt, a rendőrségnek kötelessége „hajtóvadászatszerű” eljárásban elfognia a feltételezett bűnelkövetőt, majd példás ítéletre van szükség – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.

Egyúttal azt javasolta, hogy azok, akik szerint nem szabad összekapcsolni az illegális migrációt és a bűncselekmények számát, mondják el ezt a szexuális erőszak áldozatának vagy a nő családtagjainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában