EP-választás

2019.05.14. 22:35

Dobrev Klára: Európa egyre erősebb és egységesebb lesz

Európa egyre erősebb és egyre egységesebb lesz, nem lehet megállítani ezt a folyamatot – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) listájának vezetője a párt keddi székesfehérvári fórumán.

Dobrev Klára nagy veszélynek nevezte, hogy a magyarok ebből az egységesebbé válásból kimaradhatnak. Szerinte az európai parlamenti választáson azt kell megmutatni, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktor miniszterelnökkel, itt vannak „európai magyarok”, akikről nem feledkezhetnek meg.

„Persze Orbánt nekünk kell választáson legyőznünk, de segítséget ehhez kaphatunk Európától, ezért kellenek erős európai parlamenti képviselők, hogy ezt a segítséget megkapjuk” – mondta a DK EP-listavezetője.

Dobrev Klára a DK programjából kiemelte az európai „egészségügyi minimumot”, a kivándorlást továbbá egységes európai minimálbérrel állítaná meg, és az európai minimálnyugdíj, illetve családi pótlék bevezetéséről is beszélt. Hozzátette: ha az európai nemzetek összefogva, 500 millió emberrel a hátuk mögött ülnének le tárgyalni, rá tudnák bírni a nagy multicégeket arra, hogy tisztességes adót fizessenek.

Az ellenzéki listavezető szerint Brüsszelnek és az Európai Uniónak nincs hatásköre arra, hogy „az országát elszegényítő miniszterelnök” ellen fellépjen, azért van szükség az Európai Egyesült Államokra, hogy fel tudjanak lépni ellene.

A fórumon felszólalt Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője is, aki az Európai Egyesült Államok tervét a szociális Európa világának nevezte. A DK EP-képviselőjelöltje, Rónai Sándor pedig úgy fogalmazott: Orbán Viktor évek óta démonjaival riogat bennünket, „hol bankokkal, hol bürokratákkal, hol migránsokkal, miközben ezek egész egyszerűen nem léteznek”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában