USA-választás

2020.10.28. 05:52

Donald Trump és felesége is folytatta a kampányt

A gazdaságot és járványügyi kérdéseket előtérbe helyezve kampányolt kedden Donald Trump amerikai elnök a középnyugati államokban, és tőle külön vett részt egy kampányrendezvényen a first lady, Melania Trump.

Az elnök Michiganben, Wisconsinban és Nebraskában kampányolt, míg a first lady Pennsylvaniában.

Donald Trump Michiganben kezdte és Nebraskában zárta a keddi napot. Lansingben, Michigan állam fővárosában az esőben többezres, lelkes tömeg várt rá. Az éljenzők előtt Trump kijelentette: „a republikánusokra leadott szavazat az amerikai álomra leadott szavazat”. Hangsúlyozta azt is, hogy a november 3-i választás „Michigan gazdasági túléléséről szól”.

Wisconsinban és Nebraskában az elnök szintén főleg a gazdaságról és a járvány utáni gazdasági újjáépítésről szólt.

E három középnyugati államban négy évvel ezelőtt – az elemzők nagy meglepetésére – Trump aratott győzelmet Hillary Clintonnal, a demokraták akkori elnökjelöltjével szemben. A legutóbbi felmérések szerint Michiganben és Wisconsinban pillanatnyilag Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje áll jobban.

Melania Trump a pennsylvaniai Lancesterhez közeli Atglenben Joe Bident bírálta, szocialistának minősítve a programját.

„Joe Biden támadta Trump döntését a határok lezárásáról a Kínából érkező beutazók előtt. Idegengyűlölő hisztériának nevezte ezt. Most pedig azt sejteti, hogy ő jobban csinálta volna” – fogalmazott a first lady. Majd azt hangsúlyozta: az amerikaiak „megnézhetik azt a 36 évet, amelyet Joe Biden a kongresszusban, illetve azt a 8 évet, amelyet alelnökként töltött, és eldönthetik, hogy végre képes lesz-e valamit is tenni az amerikai emberekért”.

A kampányrendezvényt Kellyanne Conway, a Fehér Ház korábbi belpolitikai tanácsadója moderálta.

Az elnök felesége élesen bírálta a demokrata párti politikusokat. Úgy fogalmazott: a saját ügyüket az ország jóléte elé helyezik, és a járvány kitörésekor is inkább az elnök elleni alkotmányos elmozdítási eljárásra (impeachment) összpontosították erejüket.

„Ne felejtsük el, hogy a demokraták mire összpontosították a figyelmüket akkor, amikor a világjárvány elérte a mi országunkat is. A demokraták blöffölő impeachmentre vesztegették az amerikai adófizetők pénzét. Inkább azzal törődtek, hogy elmozdítsák a megválasztott elnökünket” – jelentette ki Melania Trump.

Bírálta a sajtót is. Kifejtette: „amikor (Trump) úgy döntött, hogy republikánusként indul az elnökségért, a média olyan képet alakított ki a férjemről, hogy rá sem ismertem. És ugyanolyan lenézéssel kezelte a támogatóit is”.

Kedden külön kampányolt Joe Biden felesége is. Jill Biden az északkeleti Maine államban a demokrata párti szenátorjelölt mellett korteskedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában