interjú Kásler Miklóssal

2019.03.28. 13:30

Egészségügyi fejlesztésekkel folytatódik a Magyar falu program

Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközök vásárlására fordítható, összesen 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program. Kásler Miklós tárcavezető lapunknak elmondta: a támogatásnak 6-700 település lehet a kedvezményezettje.

Szakács Árpád

Kikre vonatkozik a pályázat és mit részesítenek előnyben?

A kormány célja egyértelmű: olyan segítséget kívánunk nyújtani a falvakban élőknek, amely növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ennek egyik legfontosabb eleme – az otthonteremtésen, a korszerű iskolai, óvodai, bölcsődei lehetőségeken túl – a minőségi egészségügyi ellátás biztosítása. Amikor elvállaltam az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetését, akkor célul tűztem ki az alapellátás átalakítását. Ennek fontos eleme a kistelepüléseken lévő családi orvosi praxisok fejlesztése, amihez a most kiírt pályázatok is hozzájárulnak.

A Magyar falu program olyan komplex társadalmi és gazdasági program, amely több évtizedes fejlődési lehetőséget biztosít az 5000 lélekszám alatti települések részére.

A pályázat lehetőséget biztosít az 5000 lakos alatti települések számára új orvosi rendelő létesítésére vagy már meglévő orvosi rendelő felújítására, korszerűsítésére. Elsősorban azon települési önkormányzatokat támogatja, amelyek nem rendelkeznek orvosi rendelővel, és az egészségügyi alapellátásokat egy épületben, integráltan kívánják megvalósítani.

Van-e olyan régió, amelynek a felzárkóztatása prioritást élvez?

Nincs olyan régió, amelyik elsőbbséget élvezne. A kormány célja, hogy a kistelepüléseken élők is ugyanolyan ellátásban részesüljenek, ugyanolyan minőségű életet élhessenek, mint a városokban lakók. A kistelepüléseken élőknek is színvonalas ellátásban kell részesülniük, és vannak olyan, hátrányos helyzetű régiók, ahol jelentősebb fejlesztésekre van szükség.

Hová fordulhatnak az önkormányzatok és milyen határidővel?

Április 26-ától május 27-éig lehet benyújtani a pályázatokat, és a tervek szerint 60 nap alatt elbírálják őket. A pályázattal kapcsolatos információkat a kormányzat hivatalos oldalán, a Kormany.hu felületen már most el lehet érni.

Az önkormányzatnak szüksége van-e saját forrásra bármelyik pályázat esetében?

Az elnyert támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása. Reményeink szerint a kedvező feltételek hatására 100-130 házi orvosi rendelő újulhat meg, és 600-700 település lehet kedvezményezettje az orvosieszköz-beszerzési programnak.

Egy önkormányzat akár mindegyik pályázaton indulhat?

Több pályázaton is elindulhatnak, de kiírásonként kizárólag egy pályázat benyújtására jogosultak. A szolgálati lakás építésére 5 milliárd forint áll rendelkezésre. Orvosi rendelők fejlesztésére 4 milliárd forint fordítható. Ez lehetőséget kínál új orvosi rendelő építésére vagy már meglévő orvosi rendelő felújítására, korszerűsítésére. Egy orvosi rendelő felújítására, bővítésére maximum 30 millió forint fordítható.

Új, többcélú intézmény építésére, ahol például az egészségügyi alapellátásokat – háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői ellátás – egy épületben, integráltan valósítják meg, már akár 125 millió forintra is pályázhatnak.

Továbbá projektenként maximum 5 millió forintot igényelhetnek orvosi eszközök, berendezések beszerzésére a már működő rendelők esetében.

Van-e bármilyen kizáró ok?

Igen, van. Nem részesülhet például ebből a támogatásból az a pályázó, amelyiknek a kérelme új praxis létrehozására irányul, vagy nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel és finanszírozási szerződéssel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel. Az is kizáró ok, ha nem közfinanszírozott szolgáltatások fejlesztését célzó beruházásra nyújtanak be pályázatot.

Összefoghat-e több település, például egy orvosi rendelő építésére?

A pályázat nemcsak hogy megengedi, előnyben is részesíti azokat az önkormányzatokat, amelyek az egészségügyi alapellátás különböző formáit egy épületben valósítják meg. Továbbá azon támogatási kérelmeket, amelyek keretében praxisközösségek kialakítására valósul meg legalább három háziorvos együttműködésében, esetleg további, egyéb alapellátást nyújtó szolgáltatók bevonásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában