Ország-világ

2019.04.13. 08:53

Egy nap után lemondott tisztségéről a szudáni védelmi miniszter

Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf az állami tévén keresztül jelentette be, hogy a testület új vezetője Abdel Fattah Abdelrahman Burhani altábornagy.

Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf azt követően került a testület élére, hogy a Szudánt 30 éven át irányító, 75 éves Omar al-Besír elnököt a hadsereg csütörtökön elmozdította el hivatalából, majd tartóztatta, és az állam élére katonai tanács állt.

Auf – aki védelmi miniszteri tisztségét megtartotta -, az állami tévén keresztül jelentette be, hogy a testület új vezetője Abdel Fattah Abdelrahman Burhani altábornagy.

Auf lemondását a katonai tanács éléről üdvözölték Kartúm utcáin. A hatvanas évei közepén járó Ibn Auf egyik kulcsfigurája volt Besír harmincéves uralmának. A hadseregből került a szudáni katonai hírszerzés élére, majd 2015-ben védelmi miniszter lett. Besír 2019 februárjában alelnöki posztra emelte.

Az amerikai pénzügyminisztérium 2007-ben befagyasztotta Auf Egyesült Államokban lévő vagyonát, mert logisztikai támogatást nyújtott a 200 ezer ember életét követelő dárfúri népirtásért felelős milíciáknak, valamint irányította azok támadásait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában