Nem adta fel

2018.06.21. 12:59

Egy napon belül négyszer vezetett ittasan egy férfi Nógrádban

A legutolsó tettenéréskor megállapították, hogy az előző előállítását követő időszakban további szeszes italt is fogyasztott, mert ekkor a véralkohol-koncentrációja már 3,23 gramm/liter volt.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves Nógrád megyei férfival szemben, akit a rendőrség egy nap alatt négyszer is ittas vezetésen ért – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön.

Bóna Gyula elmondta: a vádlott január 27-én 23 óra körül Balassagyarmat lakott területén ittas állapotban vezette a tehergépkocsiját, amikor a rendőrök közúti ellenőrzés alá vonták. A vérvétel után kiderült, hogy a vérében 2,56 gramm/liter volt az etilalkohol-koncentráció, amely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg. A rendőrök büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.

Az intézkedést követően rövid időn belül még három alkalommal érték ittas vezetésen a rendőrök a férfit, ugyanis az elkövető a rendőrkapitányságra történt előállításait követően mindig visszament a közúti ellenőrzések helyén hagyott tehergépkocsihoz, majd azt ismét ittasan vezette.

A legutolsó tettenéréskor megállapították, hogy az előző előállítását követő időszakban további szeszes italt is fogyasztott, mert ekkor a véralkohol-koncentrációja már 3,23 gramm/liter volt.

Mint a főügyész elmondta, a férfit ezen esetek előtt alig egy héttel is tetten érték, és korábban is állt bíróság előtt ittas vezetés miatt. Akkor a bíróság pénzbüntetésre ítélte, és eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Mivel ez sem tartotta őt vissza, az ügyészség most végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta – közölte a főügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában