nyomozás

2021.06.22. 07:23

Egymáshoz közeli katolikus templomok égtek le Kanadában

Leégett két katolikus templom hétfőre virradóra a nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban – számolt be a CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató.

A két vallási intézményben szinte egy időben keletkezett tűz, egymástól 40 kilométerre, Penticton és Oliver településeken. Mindkét templom fából épült és több mint 100 éves volt.

A rendőrség nyomozást indított. A helyi tűzoltóság vezetője azt mondta, hogy

„a helyszínt és a környezetet megvizsgálva úgy vélik, a tettesek folyékony gyújtófolyadékot használtak... Az első jelek arra utalnak, hogy gyújtogatás történt”.

Az egyik leégett templom plébánosa tartózkodott attól, hogy nyilatkozzon arról, a tűz összefüggésben lehet-e az indián gyerekek egykori iskolái körül a közelmúltban történt eseményekkel.

Kanadában május végén számoltak be arról, hogy Kamloops kisvárosa mellett 215 kiskorú eltemetett maradványaira bukkantak egy egykori indián gyermekiskolában.

A katolikus egyház által fenntartott kamloopsi létesítmény

több mint száz éve nyílt meg azzal a céllal, hogy az őslakosok gyermekeit kényszerrel beillesszék az európai bevándorlók társadalmába.

A gyermekek elhunytát a bentlakásos iskola akkori vezetősége nem dokumentálta, bár eltűnésüket az őslakos közösség tagjai bejelentették a hatóságoknak.

A hír sokkolta a kanadai közvéleményt, amely követelte, hogy a hatóságok végezzenek hasonló ásatásokat az összes egykori őslakos oktatási intézményben, amelyek közül az utolsó 1996-ban zárt be. A római katolikus egyházat is felszólították, hogy hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek feltárják az ilyen jellegű temetkezéseket és a rezidens iskolák egyéb dokumentumait.

Kanada 1876-ban fogadta el az őslakosokra vonatkozó törvényt, amely többek között előírta, hogy az ország bennszülött földjeit a szövetségi kormány vegye birtokba. Később a törvény módosításában elrendelték, hogy hozzanak létre különleges, bentlakásos iskolákat. Az indián őslakos gyerekeket ezekbe az internátusokba kényszerítették. Mintegy 139 ilyen létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából, amelyekben 1996-ig mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kulturális közegükből. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszak áldozatai lettek. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.

Négy évvel ezelőtt, 2017-ben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kért az őslakosoktól, akik kárvallottjai voltak ennek a rendszernek. A hatóságok egyben beleegyeztek abba is, hogy 800 millió kanadai dollárnyi (192 milliárd forint) kárpótlást fizessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában