Ország-világ

2020.08.27. 07:03

Egyre inkább elhanyagolják az emberek a járvány elleni védekezést

Elmarad a Tranzit, fertőzés az idősotthonokban, gólyatáborokban.

Budapest, 2020. július 17. Távolságtartásra felszólító tábla a Liszt Ferenc-repülõtéren 2020. július 17-én. A reptéren a forgalom jelenleg a koronavírus-járvány elõttinek csupán a töredéke, de hétrõl hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nõtt a napi utasszám, ami jelentõs növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Egyre több rendezvényt halasztanak el a koronavírus-fertőzések megjelenése miatt. Elmarad többek között a Tranzit Közéleti Évadnyitó is, ahol felszólalt volna Orbán Viktor kormányfő is. A szakemberek szerint a járványügyi készültségben kötelező maszkviselés részletesebb szigorítására is szükség lehet – írja a Magyar Nemzet.

Elhalasztják az augusztus 27–30. között tervezett Tranzit Közéleti Évadnyitó elnevezésű rendezvényt, mert a szervezők között koronavírussal fertőzöttet találtak – közölte a Kommentár Alapítvány szerdán. A rendezvényen, amelyet Tihanyban ötszáz fő részvételével tartottak volna meg, beszédet mondott volna Orbán Viktor miniszterelnök, számos miniszter és államtitkár pedig ellenzéki politikusokkal vitatkozott volna szakterületük kérdéseiről. A Pécsi Tudományegyetem tegnap bejelentette, hogy intézkedett az összes gólyatábor leállításáról, mivel koronavírus-fertőzött diáko­kat találtak két kar rendezvényén. Tegnap érkezett a hír, hogy négy, a Budapesti Corvinus Egyetem bükkszéki gólyatáborában részt vevő hallgató koronavírus-tesztjének eredménye is pozitív lett. Bejelentették: a Corvinus lemondja az erre a hétre tervezett mester szakos gólyatáborát, és kéri a külsős szervezőt, hogy a gólyáknak meghirdetett ezerfős bulit se tartsák meg. Ugyancsak szerdán jelentette be Papp László, Debrecen kormánypárti polgármestere, hogy újabb négy koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a város Pallagi úti idősotthonában, ezzel ötre emelkedett a fertőzöttek száma. A városvezető emlékeztetett, hogy augusz­tus 14-én intézményelhagyási és látogatási tilalmat vezettek be, öt nappal később pedig egy hasi fájdalomra panaszkodó lakó tesztje lett pozitív. Ezután teljes körű szűrést rendeltek el az intézményben; a 405 tesztből négy lett pozitív: egy dolgozónál és három lakónál mutatták ki a vírus jelenlétét. Az idősotthont fertőtlenítették, azokat pedig, akik érintkeztek a fertőzöttekkel, az izolációs részlegben helyezték el A tegnapi adatok szerint egyébként 73 koronavírus-fertőzés volt az országban, a megbetegedések száma tehát napról napra növekszik. A védekezési fegyelem azonban egyre lazább az országban.

Miközben tempósan emelkedik itthon a betegszám, napi tapasztalat a kereskedelemben, hogy a második hullám küszöbén sokan még mindig nem viselik a kötelező maszkot a vásárlások során, márpedig az minden üzletben mindenki számára kötelező. Egyes vélekedések szerint a távolsági buszok mintájára a hatósági ellenőrzések szigorításával lehetne elérni a maszkviselés betartását, azaz a felelősebb magatartást, nem lehet azonban minden bolt elé rendőrt állítani – vélik az iparági szereplők, akik szerint

nagy a tétje a lakosság mostani fogyasztói viselkedésének.

A kereskedők szerint a külföldön nyaralók hazatértével, illetve az iskolaszezonnal, az őszi munkába járással megnövekedő forgalomban országszerte tovább nőhet a fertőzés kockázata a zárt légterű kereskedelmi egységekben.

„A maszk viselése nem okoz akkora traumát, mint a tömeges járvány miatt elveszített munkahely, a bezárt iskolával korlátozott élet, ne adj Isten, a betegség, halál – erről sokaknak van már tapasztalata. A megmaradt és az új munkahelyek megőrzésének érdekében, de például a szabad vásárlás joga miatt is, ki kell jelenteni: naponta súlyosbodik a helyzet, ami már megköveteli a vásárlóktól és az eladóktól is a felelős magatartást!

Viseljük a maszkot minden üzletben, tartsuk a megfelelő távolságot!

Ne hagyjuk, hogy újra tömegessé váljon a fertőzés, nem lehet érdeke a lakosságnak a tavaszi bezárt állapot megismétlése” – jelentette ki lapunknak Bubenkó Csaba.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, aki az áruházi dolgozók jelzései alapján azért kezdeményezne közös fellépést a piaci szereplőkkel, hogy ne legyenek újabb pánikvásárlások, és ne fordulhasson elő semmilyen zavar az ellátási láncban. Mint mondta, a társadalmi összefogáson túl a vásárlók újszerű, célzottabb tájékoztatása is hatásos lehet, amennyiben nincs mód legalább a forgalmasabb bevásárlóhelyeken a sűrűbb hatósági ellenőrzésre.

„Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy még most is tart a járványügyi készültség, ami a veszélyhelyzetet felváltotta. Azóta általános jogszabályi kötelezettség, hogy mindenki, aki a boltok teljes területén tartózkodik, beleértve a raktárakat is, kötelezően maszkot kell viseljen. Ez a plázák esetén azt jelenti, hogy nemcsak az egyes butikokban, hanem a teljes épületben, vagyis a folyosón, a liftben, de még a mélygarázs területén is kötelező a maszk, ahol a vásárló megfordulhat” – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára tisztázta: a pénztáros, ­eladó maszkviseléséért a munkaadója, vagyis a kereskedő kérhető számon, aki ráadásul köteles felhívni a vevők figyelmét, emellett figyelmeztethet is az ­előírt maszk felvételére. „Nincs ugyanakkor olyan jogszabályi felhatalmazása a vállalkozásnak, hogy köteles lenne megtagadni a maszk nélküli vevő kiszolgálását” – mondta a főtitkár. Hozzátette: súlyosabb szabálysértésnél a rendőrséget értesítheti a kereskedő, de erre nemigen van példa.

Az ágazat másik képviselője, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint is komolyabban kell venni a védekezést. Tagjaiknak több konkrét javaslatot fogalmaztak meg: például a boltok újítsák fel az egységek bejáratánál, a vásártérben kihelyezett figyelemfelkeltő hirdetményeket, és tájékoztassák a dolgozókat a fokozott figyelem és fegyelem szükségszerűségéről. Felhívják a kereskedők figyelmét a fertőtlenítőszerek, a saját maszk- és kesztyűkészletek feltöltésére. Azt is javasolják, hogy minden bolt rendelkezzen érintésmentes lázmérővel, hogy a vezetők munkakezdéskor ellenőrizhessék a dolgozók testhőmérsékletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában