természeti katasztrófa

2018.10.12. 17:02

Egyre több halálos áldozata van a Michael hurrikánnak

A viharnak immár nem csupán Floridában, hanem Georgiában, Észak-Karolinában és Virginiában is vannak halálos áldozatai.

Emelkedett a Michael hurrikán halálos áldozatainak száma, péntekig tizenketten vesztették életüket több amerikai államban.

A viharnak immár nem csupán Floridában, hanem Georgiában, Észak-Karolinában és Virginiában is vannak halálos áldozatai. „Arra számítunk, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik, hiszen még mindig keresnek eltűnteket” – mondta pénteken újságíróknak Brock Long, az Országos Katasztrófa-elhárítási Hivatal (Fema) vezetője.

A hurrikán szerdán, óránként 250 kilométeres széllökésekkel ért partot Florida északnyugati partvidékén és egyes városokat – például Panama Cityt és Mexico Beachet – teljesen letarolt. Mexico Beachen a szél – Brock Long tájékoztatása szerint – három és fél, négy és félméteresre korbácsolta a tenger hullámait, így a város teljesen víz alá került. Long arra sürgette a helybélieket, hogy az újjáépítésnél a korábbinál erősebb alapokon álló és a viharoknak ellenállóbb házakat húzzanak fel.

Az eltűnteket és a túlélőket a Fema szakemberei speciálisan kiképzett kutyákkal és drónokkal keresi, a megsebesültek kórházba szállítása folyamatos. A legtöbben Panama Cityben szenvedték meg a vihart. A kórházak egyelőre generátorokkal működnek, hiszen a térségben megszűnt az áramszolgáltatás is. Floridától Virginiáig több mint egymillió háztartásban nincs áram.

Észak-Karolinában és Virginiában folyamatosan zuhog az eső, a trópusi ciklonná „szelídült” Michael pénteken a virginiai Norfolknál és Virginia Beachnél tombolt. A meteorológusok előrejelzései szerint ezt követően a nyílt óceán felé tart.

A szövetségi mezőgazdasági minisztérium közlése szerint az érintett államok mezőgazdaságát csaknem kétmilliárd dollár értékű kár érte. Másfélmillió hektárnyi termőföld károsodott, gyapot-, dió- és mogyoróültetvények mentek tönkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában