Hallgassa élőben!

Egyre több ország követné Magyarország és Szerbia példáját (videó)

Magyarország és Szerbia után egyre több uniós tagállam alkalmazná a kínai Sinopharm-vakcinát. A brüsszeli közös vakcinabeszerzési program ugyanis továbbra is lassú ütemben halad. A német egészségügyi miniszter is elismerte, hogy szükség van a kínai vakcinára. Az uniós országokon kívül egyre több államban már használják is a kínai ellenszert. Kutatók szerint az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot, ráadásul a koronavírus újabb variánsai ellen is véd.

Németországban az elmúlt időszakban javultak a járványügyi adatok, azonban a 83 milliós országban nagyon lassan halad az oltás. Eddig 5 millió ember kapta meg az ellenszer első dózisát, ami a lakosság alig 6 százaléka – számol be a Hír TV.

Az egészségügyi miniszter is elismerte, hogy Németországnak sokkal több vakcinára lenne szüksége. Jens Spahn azt is elmondta, hogy nyitottak az orosz és kínai gyártmányú oltóanyagokra. Hozzátette: a Szputnyik V és a Sinopharm segíthet Európának túljutni az oltóanyaghiányon.

Észak-Macedónia már lépett is. A balkáni államba a héten meg is érkezik 200 adag Sinopharm-vakcina. Zoran Zaev miniszterelnök elmondta az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagából is rendelt Szkopje, az azonban kérdéses, hogy azok a vakcinák mikor érkeznek meg.

Európában elsőként Magyarország és Szerbia fordult a kínai vakcina irányába. Akkor még komoly bírálatok érték a 2 államot ezért. Most, hogy az Unióban továbbra is akadozik a vakcinaszállítmány, egyre több tagállam használná már a Sinopharmot.

Az arab országok közül az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein engedélyezte először a vakcinát még tavaly december első felében, majd Marokkó és Jordánia követte őket.

Egyiptomba már megérkezett a második Sinopharm-szállítmány is. Ezúttal 300 ezer adagot kapott az észak afrikai állam.

Az iráni hatóságok is engedélyezték már a Sinopharm alkalmazását. Első körben 250 ezer adag oltást kapnak Kínától.

Nemcsak a Közel-keleten hanem Dél Amerikában is egyre több ország teszi le a voksát a kínai oltóanyag mellett.

Peru és Argentína is engedélyezte már a Sinopharm alkalmazását.

A kínai állami gyógyszergyártó elnöke eközben bejelentette: a koronavírus újabb variánsai ellen is hatásos a Sinopharm vakcinája.

A 450 milliós lakosú Európai Unióban eddig 28 millióan kapták meg az ellenszer első adagját. A 66 milliós népességű Egyesült Királyságban pedig több mint 18 és fél millió embernek adták be az első dózist.


Dosszié

Hozzászólások

Mozgókép
Brazíliában keresik Orson Welles megcsonkított klasszikusának eredeti változatát
Vakcinométer / 9 perce
Orbán Viktor: 3 250 000 honfitársunk beoltva (videó)
Közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt a magyar miniszterelnök.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, imádott nagymama NÉMETH JÁNOSNÉ szül. Skapper Márta életének 64. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése április 22-én, csütörtökön, a római katolikus templomban 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz 15 órakor a szentgotthárdi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését és, hogy egy szál virággal búcsúzzanak! A gyászoló család
„Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt az egész életed. Nem haltál meg, csak pihenni mentél, Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy STEINER JÓZSEFNÉ szül. Kaszás Teréz életének 68. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2021. április 20-án, kedden, a 13.15 órai gyászmisét követően, 14.00 órakor lesz a vassurányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
„Úgy ment el, ahogy élt, Csendesen emberként.„ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és dédnagyapa JUHÁSZ IMRE életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 21-én, szerdán, a 13 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 14 órakor lesz az ikervári temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOCSI KÁROLY a MÁV Járműjavító nyugdíjasa életének 83. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2021. április 20-án, kedden, a 11 órai gyászmisét követően lesz az oladi új templom urnatemetőjében. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy EGYED RÓBERT TAMÁS életének 60. évében elhunyt. Temetése április 22-én, csütörtökön, a 11.15-kor kezdődő gyászmisét követően, 12 órakor lesz a vasaljai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagypapa, rokon és barát SÜLE ISTVÁN életének 77. évében itt hagyott bennünket. Végső nyugalomra helyezése április 20-án, kedden, a 15.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a lipárti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Tisztelettel, hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZENTELEKI NORBERTNÉ szül. Sziklai Zsuzsanna gyászmiséjén, temetésén részt vettek, utolsó útján elkísérték, bánatunkban bármely módon együttéreztek velünk. A gyászoló család
"Szívemben emléked nem pótolja semmi, Míg e földön élek, nem foglak feledni." Fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám SZÉP ZOLTÁN IMRE szombathelyi lakos 69 évesen hirtelen elhunyt. Köszönöm az őszinte együttérzést. Fia: Krisztián
„Ő ott van már, ahol nincs fájdalom, Emlékét őrizze béke és nyugalom!" Fájó szívvel emlékezünk KISS LAJOS volt simasági lakos halálának 1. évfordulóján. Felesége, nevelt fia és fia
"Az Úr adta, az Úr magához vette!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, testvér és rokon JÁRAI FERENC életének 79. évében örökre megpihent. Nyugalomra helyezése 2021. április 20-án a Jáki úti temetőben 10 órakor történik. Lelki üdvéért gyászmise 7 óra 30 perckor a kámoni Krisztus Király-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
Mély gyászunkban tudatjuk, hogy ARNHOLD GABRIELLA gyógyíthatatlan betegségével folytatott hősies küzdelem után, 52 évesen megpihent. Búcsúztatása Érden történik. Szerető családja
"Mikor elmentél, kialudt egy csillag, az angyalok a mennyországba hívtak. De sajnos, itt lent elvesztettünk Téged, a legtisztább angyalát a földnek és az égnek. Drága jó szívét, két dolgos kezét áldd meg, atyám, s mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi édesanyánk." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagyink, anyósunk, testvérünk BAKÓ TIBOR SÁNDORNÉ szül. Takó Erzsébet életének 76. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2021. április 23-án, pénteken 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Elfeledni téged soha nem lehet, mert te voltál a jóság és a szeretet." Emlékezünk LOVRANICS PÉTER halálának 4. évforulóján. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama és testvér NÉMETH ISTVÁNNÉ szül. Németh Julianna életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 22-én, csütörtökön 16 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. Kérnénk a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
"Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. [...] ...milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse." (Kosztolányi) Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. FARKAS IMRE (1950–2021) 2021. április 6-án eltávozott közülünk. A búcsúztató szentmise 2021. április 20-án délelőtt 9.15-kor a Szombathely-Szőllősi Jézus Szíve-templomban lesz. Örök nyugalomra helyezése 13.30-kor a szombathelyi Jáki úti temetőben történik. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik bánatunkban őszintén osztoztak. Szeretete, emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk BIRÓ MÁTÉNÉ szül. Kovács Julianna 79 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. április 20-án, kedden, a 16 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 17 órakor lesz a pecöli temetőben. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani minden kedves rokonnak és ismerősnek a temetésen való részvételért. Kérnénk a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyerekei és családja
„Szívedben nem volt más, Csak jóság és szeretet, Szorgalom, munka és fájdalom volt egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, Örökké él szívünkben a rád emlékezés." Fájó szívvel emlékezünk CSEMPESZ BÉLA halálának 10. évfordulóján. Szerető családod
„Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BAGÁRI ÉVA 2021. április 8-án, életének 70. évében itt hagyott bennünket. Szerettünktől 2021. április 20-án, kedden 12.15-kor Szombathelyen, a Jáki úti temetőben veszünk végső búcsút. Halottunk lelki üdvéért a gyászmise aznap 8.45-kor a szőlősi Jézus Szíve-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH IMRE nyugdíjas testnevelő tanár és kosárlabdaedző életének 74. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 26-án 13 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
„Egy év elmúlt... hova tűnt... a sokszínű táj, a hulló csillagok, a búcsúzás..." Szeretettel emlékezünk férjem, drága édesapánk és nagypapánk VARGA SÁNDOR halálának első évfordulóján. „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon."
Életmód / 1 órája
A Szombathelyen élő Horváth Ádámnak a zumba nem csak hobbi, hanem valódi hivatás
Tóth Dóra
különös összefüggés / 1 órája
Megdöbbentő esetek: a koronavírus-fertőzés segíthet legyőzni a rákot?
Harc a járvány ellen / 1 órája
Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
IN MEMORIAM / 1 órája
Törőcsik Mari a titkok kapujában
Ölbei Lívia
Közlekedés / 1 órája
Felkészült az utasforgalom fellendülésére a Budapest Airport
ügyes vagy, Gil! / 1 órája
Világrekordot állított fel karikaátugrásban egy kutya