Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

2019.11.21. 18:04

Egyszerre kezdi meg a felkészülést Magyarország és Vatikán

A Puskás-stadionban tartandó nyitómisére első áldozókat várnak: erre már 4 ezren jelentkeztek, határon túli szomszédos országokból is.

A budapesti Vörösmarty téren és a Vatikánban egyszerre indul a jövő évi magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) előkészítő program – mondta el Erdő Péter bíboros csütörtökön Rómában.

Kifejtette, hogy a karácsonyra készülő adventi időszakban a NEK standjai megjelennek Budapest közterein és a gyertyagyújtás más helyszínein, köztük a Szent István-bazilikánál. A NEK a Vörösmarty tér színpadán is bemutatkozik december 21-én. Erdő Péter emlékeztetett, hogy a közmédia kulturális televíziócsatornája vasárnap esténként Istenes-verseket sugároz, amelyeknek sora a tervek szerint egészen a szeptemberi kongresszusig folytatódik. A versválogatást könyvben is kiadják.

Ezzel egy időben az idén Magyarország lesz a minden évben megrendezett vatikáni betlehem-kiállítás díszvendége. A december 9-i római megnyitón a Kodály Zoltán budapesti zeneiskola kórusa és zenekara lép fel.

Erdő Péter a római Pápai Magyar Intézetben (PMI) tartott nemzetközi sajtóbeszélgetésen mutatta be a NEK programját és előkészületeit. Úgy vélekedett, a szeptember 13. és 20. közötti kongresszus szabadtéri eseményein elérhetik a milliós részvételt, de a regisztrációval szűkített munkacsoportokra is többezres jelentkezéssel számolnak. A Puskás-stadionban tartandó nyitómisére első áldozókat várnak: erre már 4 ezren jelentkeztek, határon túli szomszédos országokból is.

Kérdésre válaszul kiemelte, hogy nagy az érdeklődés a világegyház részéről: többek közt Orani Joao Tempesta bíboros Rio de Janeiróból, John O. Onaiyekan bíboros Nigériából, Oswald Gracias bíboros, az ázsiai püspöki konferenciák tanácsa elnöke az indiai Bombayból (Mumbaiból), Angelo Bagnasco bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke, Jean-Claude Hollerich, az EU Püspöki Konferenciáinak Tanácsa (COMECE) elnöke is megerősítette részvételi szándékát, de Szöul bíborosa is Budapestre érkezik népes dél-koreai zarándokcsoporttal. Természetesen a szomszédos országokból is számos bíboros, püspök és hívő jelezte már részvételi szándékát.

Az érkezőket segítő fiatal, nyelveket beszélő önkéntesek felkészítése is megkezdődött, és ebben a Cserkészszövetség is segítséget nyújt.

Erdő Péter kiemelte, hogy a NEK szeretet-ebéddel kezdődik Budapesten és a püspöki városokban, helyszínenként több száz rászoruló vendéglátásával. Célunk, hogy a „szeretetnek az üzenete bejárja az egész országot” – jelentette ki a bíboros. Elmondta, hogy a NEK keretében internetes családtámogatási portált indítanak a problémákkal küzdő családok, válságba jutott párok segítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában