Túszdráma

2017.10.26. 21:35

Él a nigériai kalózok által elrabolt magyar tengerész

A körülményekhez képest jól van az a magyar tengerész, akit nigériai kalózok raboltak el kedden – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Hajdu János elmondta, csak a magyar túszról számolhat be felelősséggel, de az ő állapotáról megerősített információk vannak.

Arra a kérdésre, hogy mit tehet ilyenkor a TEK, felsorolta: perceken belül felállt egy krízisközpont a szervezetnél, együttműködnek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint felvették a kapcsolatot minden olyan társszervvel és szolgálattal, amelynek a segítségére szükség van. Nemzetközi csapat vesz részt a tárgyalásokon jelenleg – tette hozzá. Közölte:

„Minden olyan helyet elfoglaltunk ma térben a világban, ahol hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy sikeresen hazahozzuk ezt a magyar embert”

Jelezte azt is, minden olyan információt megadnak az érintett családjának, amely átadható, és segít átvészelni ezt az időszakot.

Hajdu János kitért arra is: először azt kell megtudni egy olyan tárgyalásnál, mint a mostani, hogy azokkal tárgyalnak-e, akiknél valóban túszok vannak, azokkal, akiknél a magyar túsz is ott van, ez megtörtént az elmúlt 48 órában, innentől kezdve lehet minden másról beszélni. Arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telhet a túsz kiszabadítása, a TEK főigazgatója úgy válaszolt, azt gondolja, egy-két hónap reális idő lehet erre, hat hónapnál elhúzódó ügyről lehet beszélni.

A Reuters brit hírügynökség kedden számolt be arról, hogy hat embert elraboltak egy német konténerhajóról Nigéria partjainál. A Peter Doehle Schiffahrts KG hajózási társaság közölte, hogy kalózok támadták meg a hajót szombaton, amikor Nigéria egyik kikötőjéhez közelített, és hat embert vittek magukkal a legénységből. Emberrablók fogva tartják őket Nigériában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón elmondta, a helyi és a német hatóságok megerősítették, hogy egy magyart is elraboltak a nigériai kalózok.

Borítóképünkön Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában